Az Új Nő ismét útra kel, és ezúttal Selmecbánya hét csodáját mutatja be – egy laza nap erejéig. Jöjjön velünk, nézzük meg együtt, mitől lesz örök egy város!
Az online ismerkedés előtt kevesebb kapcsolat volt, mint most, de az érzelmek megélése a realitásban zajlott. Ma a gyors ismerkedést sokszor gyors összeköltözés követi.
A svédek örömünnepként ülik meg a nyár minden derűs napját. Nem véletlenül, hiszen olyan kevés jut nekik a meleg napokból, ezért is akarják kihozni belőle a legtöbbet. Ebben a svéd nyári lakban az egyszerűséget és a fényt ünneplik.
A szépség ma már olyan dolog, amivel esetleg a régi épületekben vagy a templomokban találkozunk, de mindig odakint van, s nem bent, a mi világunkban. Riportalanyunk, Soós Ádám bodaki otthonában ilyen asztali csendélettel várja a barátait.
Rovatunkban egy provence-i házat mutatunk be, amelyet egy építész házaspár rendezett be nagy szeretettel: a természetesség utáni vágy hajtotta mindkettejüket vidékre.
A kritikusok „mamipornónak” is nevezik az erotikus trilógiát, mert egy 51 éves, kétgyerekes anyuka írta. E. L. James bevallása szerint azt szerette volna bemutatni, mi történik, ha egy ártatlan lány olyan valakivel találkozik, aki jártas a BDSM világában.
A bolognai típusú rendszer bevezetésével minden megváltozott. Ma tömegképzés folyik, a hallgatói létszám is jócskán megnőtt. Nem titok, hogy ez a minőség rovására megy, a diákok tudása között is nagy az eltérés. Hogy ez mit jelent?
"A karácsony hazugság, ami egy fényekkel teleaggatott halott fa köré gyűjti a családokat, üres beszélgetésekből szőtt, több kiló vajas krém alá temetett hazugság, olyan hazugság, amelyben senki sem hisz."