Nincs mindig szükség nagy szavakra. Máshogy is lehet szerelmet vallani. Csak a tettei mondják el, hogy én vagyok a mindene. Következő történeteink nem szokványos szerelmi vallomások.
Az első hónapok után a szerelmesek – nem mindig ugyanabban az időben – visszatérnek a valóságba, és intim szférájuk határait védelmezni kezdik. Ez a folyamat nem mindig kellemes.
Mik azok a tünetek, amikor szívinfarktusra kell gyanakodnunk? Nagy probléma az, hogy a nőknél a szívroham sokszor más, kevésbé jellegzetes tünetekkel jelentkezik.
A karcsú francia nők néha mintha egészségtelen ételeket is ennének, de ez csak látszat. Az alábbi receptek is mutatják, hogy mindez csak szemfényvesztés.
Az ünnepi nagy evések időszaka után gyakran bepánikolunk, hogy „méregteleníteni” kell a szervezetünket. De feltétlenül kell ez? Próbáljuk meg kideríteni, mi az igazság.
Téved, aki azt hiszi, hogy a francia nők karcsúságának titka a napi egy doboz Gitane cigaretta és a koplalás. A francia nők élvezik az életet: nem vetik meg a többfogásos menüt, a bort, a pezsgőt, sőt az édességet sem.
Amikor szóba kerül a csontritkulás, elsősorban a változókorban levő nőkre gondolunk. A veszély azonban gyerekkorban is fennáll. Legalábbis erre figyelmeztetnek az orvosok.
Az állatok jobbak, mint mi, emberek, állítják egyesek. Mások szerint az állat csak egy szőrös, kevéssé higiénikus játékszer. Mi az a különleges plusz, amit az állatoktól kapunk?
A depresszió a leggyakoribb lelki betegség. Kétszer annyi nő depressziós, mint férfi. A depressziót nem kell szégyellni, ez is ugyanolyan betegség, mint a többi! Nézzük, mik a legfontosabb tudnivalók róla!