A legtöbb magyar anyanyelvű gyermek az alapiskola elvégzése után nem igazán állja meg a helyét szlovák nyelvi közegben. Pedig vannak páran, akik évek óta kitartóan próbálják felhívni a figyelmet a gondokra. Közéjük tartozik Alabán Mária is.
Amikor az ember Gútáról Komárom felé tart, Keszegfalván át visz az útja. Ott pihen a maga múltjával, templomával, hétköznapi hőseivel, az árvizek emlékével – a Csallóköz keleti csücskében, a tiszta természettől övezve.
A kassai Csermely Kórus idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. A kezdetekről Havasi Viktóriát kérdeztük, aki a kórus „ügyintézője”, bár nem ez a megfelelő megnevezés, mivel Viktória számára a Csermely több ennél: életének része.
Ízes „tapasztalatainkat” két cukrászműhelyben tett látogatás során nyertük. Az egyik látogatás a Tanka családnál történt Vágsellyén, és látogatást tettünk a peredi Zilizi Imre műhelyében is.
Vágkirályfa, a mátyusföldi község a Vág jobb partján fekszik, Vágsellyétől mintegy 3 kilométernyire. Gazdag múltra tekint vissza. Visszatekint, mert nem akar felejteni, sem feladni azt, ami azonosságát adja.
Ahogy ígértük, megvendégeltük kis nyerteseinket, a Színes ceruza kerestetik rajzverseny díjazottjait. Méghozzá az ünnepelteknek kijáró előkelő módon: köszöntőbeszéddel, kis kultúrbetéttel, sztárvendéggel és persze fő attrakcióként – bőséges lakomával.
Hogy miben különbözik Karva a többi falutól? Nos, ilyen tiszta utcaképpel csak a csendes osztrák településeken találkoztam. Egy biztos: rendes polgárok lakják, akik nem csak a külcsínre adnak sokat – az is fontos számukra, mi van ott bévül a szívünkben.
A kenyérsütés egyidős az emberiséggel. Két olyan pékségben jártunk, ahol a készítők – pékek, tulajdonosok – a minőségre fektetik a hangsúlyt. Sikerüket ennek köszönhetik.