Mennyi tiszteletet és hódolatot kapnak a nők a mindennapokban? Vajon mindig előre engednek-e minket az ajtón, bókolnak-e nekünk, cipelik-e helyettünk a bevásárlótáskát, kapunk-e még piros rózsát? És ha igen, vajon mi, nők mennyire becsüljük az „igazi úriembert”?
Miért szeretik a nők a nős férfiakat? Ki tudja. Se nem vonzóbbak, se nem szórakoztatóbbak, mint a nőtlenek. A kapcsolat perspektívájáról nem is beszélve...
Vajon hogyan éltek és szerettek a római birodalom katonafeleségei nálunk, a limes mentén? Tudjuk, hogy mikor Komáromban járunk, ugyanazt a földet tapossuk, melyen egykor a római katonafeleségek eloldották a sarujukat?
Nyár van, a nők kitakarják a testüket, kivillannak a meztelen vállak és karok – és a kíméletlen napsugarak mindent kíméletlenül megvilágítanak. Azt is, ami nem tökéletes.
A várandósság és a szülés csodálatos, ámde korántsem egyszerű időszak a nő életében. Sokan csak a baba érkezéséig tartó hónapokra koncentrálnak, pedig mind a szülésre, mind a gyermekágyi időszakra fontos a megfelelő testi és lelki felkészülés.
Már régen nem járnak iskolába, de még mindig átverik, megszólják, kibeszélik egymást, pletykálnak és intrikálnak, sutyorognak az utcasarkon, a telefonban... Miért viselkednek így a nők?
Az újvilágból importáltuk a toronyházakat, gyorséttermeket, bevásárlóközpontokat, de még a legújabb ünnepeinket is. Miért ne tanulhatnánk Amerikától jótékonykodni is?
Akár tetszik, akár nem: férjünk életében nem mi vagyunk az egyedüli Nők. Más nőnemű lények is léteznek, akik fontosak. Vigyázat! Nem mindegyik nő a riválisunk.
Senki a világon nem érthet meg minket, nőket olyan jól, mint egy másik nő. Mert a férfiak, úgy látszik, a Marsról jöttek. Éppen ezért egy nőnek szüksége van barátnőkre.