Gyerekek, karrier, a főzés vagy a takarítás, a kedvenc tévésorozatunk – mindezek igen-igen fontosak a számunkra. Sok időt szánunk rájuk. Általában sokkal-sokkal több időt, mint a férjünkre.
A jóléti társadalomban gyereket vállalni annyi, mint húsz évig együtt élni egy tájfunnal. Milyenek a gyerekek a nyugati társadalmakban? A mieink talán nem olyanok?
– De csinos ma valaki – mondja Péter, és Brigi máris randira, romantikus sétákra gondol. Tényleg elég egyetlen ártatlan bók, hogy halljuk az esküvői harangokat?
A szerelembe beleszólnak a hormonok, a fantázia – valamint a közhiedelmek. A sok banalitás azonban kevés ahhoz, hogy valakit megtaláljunk, megtartsunk, és boldogok legyünk vele.
A pandémia legyöngítette az embereket, példát nyújtott arra, hogy a tömegnek el lehet venni a szabadságát. Az emberek mentálisan legyöngültek: megérett a helyzet arra, hogy az utópista tervekkel ki lehessen jönni a fényre.
A kutatások szerint azok a párok, amelyek szóváltás közben többes szám első személyben gondolkodnak és beszélnek, nyugodtabbak és boldogabbak, mint akik mindig azt hangoztatják: ÉN, ÉN.
Ez itt a kérdés. Ma már csitulni látszik a felháborodás, ha egy nő testének nem minden négyzetcentimétere selyemsima. Van-e gyakorlati jelentősége a szeméremtájék borotválásának?
Tetszenek a férfiak, egy jóképűt el is fogadnánk, aki csak a miénk lenne ágyban és asztalnál, az oltár előtt és ki tudja, még hol. De nincsen. Ami azt jelenti, valahol valamiben hiba van.
,,Öt éve egyedül élek. Nem vagyok se magányos, se elégedetlen vagy elhagyatott. Rengeteget kellett tanulnom, hogy a hideg zuhany után össze ne csapjanak fejem fölött a hullámok."
A kompromisszumok korát éljük. A kompromisszumot megvetjük, mégis gyakoroljuk. Tartunk a kellemetlen igazságoktól. Ki szereti a kellemetlen igazságokat?