Szeretjük a karácsonyt! A szemek ragyogását, a család közelségét, a fa körül eltöltött illatos, puha estéket, na meg a finomságokkal megpakolt ünnepi asztalokat. Szóval, szeretünk mindent, ami az ünnephez tartozik: a tervezéstől a kivitelezésig.
A vírus megmutatta, hogy nincs biztos munka – s minden, ami kiszámíthatónak tűnt, az egyáltalán nem stabil. Azokra a szakmákra volt a legnagyobb szükség, amelyek a biztonságos időkben nem voltak előtérben. Mit is jelent számunkra a munkánk?
A halottak napja az egyik legszebb ünnepünk. Gyertyafénnyel és az emlékezés virágaival tisztelgünk elhunyt szeretteink előtt. Az utóbbi években azonban nehéz nem észrevenni, hogy halottak napi ünnepünk időszaka meglehetősen melankolikusnak tűnik más országok tradícióival szemben.
Oyan egyszerű dolgok igazak, hogy el sem hisszük. Pontosan azért, mert annyira egyszerűek. A szenzációért nem kell messzire utazni. Csak észre kell venni, s nem azzal kell elfoglalva lenni, hogyan fogjuk érte bejárni a világot.
Kinézek az ablakon, mozgó autókat alig-alig látok, a városban csend honol. Szokatlanul nyugodt minden, csak a madarak csicsergése töri meg időnként a csendet. Odakint most minden olyan ijesztő, minden olyan komoly... A bezártságnak is megvannak a maga fázisai: nézzük, ki hogyan éli meg!
Öt perc: nagyjából eddig tartott az egész felvétel, amit a minap láttam, ám ez az öt perc pont elég volt ahhoz, hogy további negyedórán át dermedten bámuljak magam elé. Hogy egyre-másra csak az járjon a fejemben: „Miért? Miért kreáltuk ezt a torz, photoshoppolt világot magunk köré?”
Nők vagyunk. Ami azt jelenti, hogy rengeteg olyan kérdés kavarog a fejünkben, melyeket nem merünk a világ elé tárni. Az a fontos, hogy beszéljünk róla, gondoljuk akármilyen kellemetlennek is kétségeinket: Olvasóinknak most ezzel a cikkajánlóval igyekszünk segítséget nyújtani!
Az ügyes mennyasszonyok – a dekoratőrök túlárazott ajánlatait látva – inkább „saját forrásból” díszítenek, és igazán sajátos asztalképeket hoznak létre.