Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Július és augusztus szerelemmel teli hónapok – a kikapcsolódás, a romantika és a fülledt erotika időszaka. Ilyenkor másként élhetünk, mint az év többi hónapjában, lazíthatunk, ismerkedhetünk és – kötelezettségek nélkül – szeretkezhetünk.
Angliában az 1800-as években jelent meg nagyobb számban a hortenzia. Az első példányok Amerikából érkezhettek – ez a cserjés hortenzia lehetett, sok apró fehér virággal. Mit érdemes tudni erről a népszerű virágról?
Minden kismama szeretné, ha egészséges gyermeke születne, ezért többségük részt vesz az elérhető szűrővizsgálatokon. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pozitív vizsgálati eredmény nem jelenti azt, hogy biztosan beteg a magzat.
Manapság sokat beszélünk a napi rutinról, de a szemkörnyéki ápolásról kevés szó esik. Hogyan lehet a tekintetünk fiatalos és üde? Elárulunk pár titkot!
Ingerszegény világunkban úgy vártuk a mesebeli hótakarót, mint még soha. Hóval együtt lett értelme a télnek, született meg szívünkben a remény, hogy van még szépség ebben a világban.
Mindenki már hajnalban a gép előtt ül, hogy oltásra regisztráljon. Oltóanyag pedig nincs. Azonban végre elkezdték adni az Ivermectint a betegeknek – a hírek szerint stabilizálja az állapotot. Miben rejlik az Ivermectin csodája?
Vajon lesz nyári szezon? Lehet majd utazni? Visszaáll a turizmus már idén nyáron? A kérdésekre Dobre Anett próbál válaszolni, aki évekig telepített idegenvezetőként dolgozott Görögországban.
Ezt az írást elsősorban az elsős nebulók szüleinek figyelmébe ajánljuk. Vendégünk a komáromi Jókai Éva, aki elsősöket tanít a betűvetésre. Mi a sikeres tanítás titka? Ilyesmiket is kérdezünk Évától.
Ha egy nő varr, vagy gyöngyékszereket készít, azon senki sem ütközik meg, de ha olyan kedvtelésben leli örömét, amit hagyományosan férfiasnak tartanak, még mindig sokan meglepődnek.