A meleg nyomába eredtünk, modellünkre, Henire ismét csallóközi viseletet adtunk, összefogtunk, s elindultunk a nyékvárkonyi gyümölcsösbe, hogy kifürkésszük: Megérett-e a barack, ring-e meggy a fán, hogy érzi magát a zöldség?
Annak ellenére, hogy a hűtlenséget még mindig szemforgató, álszent módon kezeljük, a jelenség igenis létezik, sőt életünk letagadhatatlan része. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hozzánk érkező levelek tucatjai.
A fogszabályozó ma már nem szégyellnivaló, hanem egy lépés az egészségesebb és magabiztosabb mosoly felé. De mikor érdemes elkezdeni a kezelést, meddig tart, és mire kell figyelni a viselése során?
Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
A nők képesek maradandót alkotni az élet minden területén, így az irodalomban is. Lássuk hogy lett munkatársunk, Janković Nóra igazán szenvedélyes regényíró!
Az unalmasnak gondolt szürkének rengeteg árnyalatát ismerjük, és szinte az összes színhez passzol. Egy igazi aduász – elképesztően sokoldalúan variálható, alkati adottságoktól, hajszíntől és bőrszíntől függetlenül bárki csinos lehet benne.
Kotiers Róza az egyik legtájékozottabb, legserényebb ifjú hölgy, akivel eddig találkoztam. Minden tulajdonsága megvan hozzá, hogy a magyar ajkú fiatalok lámpása legyen. Hogyan történik az, amikor egy ember egy csoport élére áll? Ilyesmiket kérdeztünk tőle.
A címben szereplő cigánykártya nem véletlenül került elő, mert egybeírva a jövendőmondás témáját jelzi ugyan, de külön már egészen mást jelent: cigány kártya, magyar kártya. Ugye ismerős: a populista politikusok nagy játékszere. Ki a bűnös? Egy egész nép a bűnös? Mindenki teljesen egyforma?
Tökéletes megfogalmazás kényelmes kis világunkra, ahonnan még kikukucskálni sem nagyon szeretünk. Miért szeretünk kifogásokkal takarózni és miért nem lépünk ki komfortzónánkból?
Két szép gyermeket hoztam a világra, és mind a két szülésem más volt. Sok hasznos és sok felesleges dolgot megtanultam és elolvastam a gyerekvárásról. Hova jutottam? Elmesélem.
Napjainkban a színes falak divatja dívik. Képeink mégis azt a gondolatot illusztrálják, hogy tiszta fehérben is dizájnos lehet az otthonunk, s jutalmul még megkaphatjuk azt a nyugalmat, amit csak egy tiszta szín képes megteremteni.