Már a 7000 évvel ezelőtti barlangrajzokon is megjelenik a testiség ábrázolása. Talán ezért is gyakori tévhit, hogy a szex mindenkinek megy, pedig rengeteg gátlás akadályozhatja az önátadást, az örömszerzést és a gyönyör elfogadását. Mit jelent az intimitás?
Egy fiatal feleség, egy titkos szerető és egy tökéletesnek hitt gyilkossági terv áll a novella középpontjában. A Nyári zivatar című történet izgalmas fordulatokkal mutatja meg, hogyan válhat a szenvedély, a kapzsiság és az árulás végzetes csapdává.
Egy korábbi cikkünkben a megcsalás kérdését boncolgattuk. A hűtlenségét, amelyet még mindig álszent módon – és helytelenül – kezelünk, s nem igazán tudjuk, mit kezdjünk vele. Most azokat az olvasói leveleket közöljük, amelyek válaszképpen érkeztek.
Ferenczy Ida, Erzsébet császárné hűséges felolvasónője egy angliai tartózkodás során váratlanul szerelembe esik George Middleton kapitánnyal. A titkos románc azonban veszélyes fordulatot vesz, amikor Ida zsarolás áldozata lesz, és választania kell szerelem, becsület és Sisi iránti hűsége között.
Már igazán csak pár hét, esetleg nap, és lehet menni! Egész évben ez tart életben. Minden nyaralásban benne van az ígéret, minden nyárban benne van a most vagy soha érzése!
Füredi János pszichiáter professzor a munkamánia magyar szakértője. Klinikai praxisa során gyakran találkozott a munkájuknak túlzottan elkötelezett emberekkel.
A Francia Idegenlégió köré az idők során erős mítosz épült. Pont ez a kettősség, a valóság és a legenda keveredése teszi a légiót különleges katonai alakulattá. Makki Lajos mesél róla.
Nyáron lazítunk, pihenünk, többet mosolygunk. Ebből a könnyedségből kellene átmenteni egy keveset – dehogy keveset, jó sokat! – a szűkösebb, azaz hidegebb, borongósabb, keményebb időkre is.
Ludovic Maquet hátat fordított addigi életének, amit Makki Lajosként élt Nagyudvarnokban. Beállt a Francia Idegenlégióba, hogy kiköszörülje a csorbát, ugyanis csalási ügybe keveredett. 19 évet szolgált világ egyik legkeményebb katonai közösségében.
Egy első közös otthon sokak számára az újrakezdés, a biztonság és a családi nyugalom ígéretét jelenti. Nálunk azonban az álomlakásból hamar mindennapi küzdelem lett, amikor szembesülnünk kellett azzal, milyen komoly problémát okozhat a penész.
Annyit gondolkozunk azon, vajon mi lehet velünk a gond, mit ronthattunk el – és a megoldást a külvilágtól várjuk. Pedig valaki más is becsatlakozna a beszélgetésbe, méghozzá a saját testünk. Nagy Lívia szomatikus és traumaalapú konzulenssel beszélgettünk.
Óriási különbségek vannak a női és a férfigondolkodás között. Örök szenvedés lesz a sorsunk, ha ezeket nem ismerjük, vagy ne adj’ isten, figyelmen kívül hagyjuk.
Harminc évvel ezelőtt a miénk volt az a generáció, amelyik a rendszerváltás után járta végig a gimnáziumi éveket, és járult a zöld asztal elé, hogy kilépjen utána egy új és szabad világba. Érettségink margójára.
A vidéki élet varázsa a rurális (vidéki stílus) reneszánszát hozta: ismét divatosak a természetes anyagokból készült bútorok és dekoráció, s nem utolsósorban a használati tárgyak.
Szeretjük a cseresznyevirágzást, s járunk a csodájára a virágba borult kerteknek, mert a kis virágszirmokban megkapjuk az élet csodáját. Papp Viki fotóriportja.
Szolid vacsora, őrült bulihétvége, tengerparti kiruccanás: ahány menyasszony, annyiféleképp szeretné elbúcsúztatni a lányságát. Hogyan zajlott régen, s hogyan zajlik ma egy lánybúcsú? Cikkünkben fiatal nők mesélnek a menyasszony és a barátnők perspektívájából.
Hol vannak elrejtve az iskolák valódi problémái, mi segíti, és mi nehezíti a tanárok munkáját? – ezekre a kérdésekre kerestem a választ egy pszichológus és egy pedagógus segítségével.