A meleg nyomába eredtünk, modellünkre, Henire ismét csallóközi viseletet adtunk, összefogtunk, s elindultunk a nyékvárkonyi gyümölcsösbe, hogy kifürkésszük: Megérett-e a barack, ring-e meggy a fán, hogy érzi magát a zöldség?
Annak ellenére, hogy a hűtlenséget még mindig szemforgató, álszent módon kezeljük, a jelenség igenis létezik, sőt életünk letagadhatatlan része. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hozzánk érkező levelek tucatjai.
A fogszabályozó ma már nem szégyellnivaló, hanem egy lépés az egészségesebb és magabiztosabb mosoly felé. De mikor érdemes elkezdeni a kezelést, meddig tart, és mire kell figyelni a viselése során?
Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Ahány ház, annyi szokás, és éppen annyiféle karácsonyi menü is. Akik szeretnének kicsit újítani a megszokott ünnepi vacsorán, de mégsem akarnak elveszni a legbonyolultabb receptek útvesztőiben, azoknak szeretettel ajánljuk alábbi karácsonyi receptjeinket!
A hagyományok alapvetően megegyeznek, azonban régióként érdekes tradíciókra és modern újításokra bukkanhatunk. Karácsonyi szokások Magyarországon és a Felvidéken!
A karácsony a családról szól. Jó esetben a családot az édesanya, az édesapa és a közös gyerekek alkotják. A sok válás azonban átrajzolta a képet. Megjelent a patchworkcsalád.
Decemberben is sok izgalmas cikkel és írással örvendeztetjük meg Olvasóinkat! Milyen karácsonyi szimbólumok vesznek körül bennünket, melyeknek nem is ismerjük igazán a történetét?
A harang az angyalok érkezését jelzi. A kis harangok csilingelése olyan, mintha angyalkák énekelnének. Boráros József tejfalusi műhelyében harangokat és csengőket önt. Angyali dal a fülnek, mikor karácsonykor megszólal a csengettyűje...
A gyerekek arca felragyog, mikor megjelenik az osztályon, és elfelejtik minden bajukat. Sürgősségi táskájában a színes lufik mellett sok-sok poén és mese van. Hogyan lesz valakiből bohócdoktor?
A jászol az állatok etetővályúja, ide született karácsony este Jézuska. Az olasz karácsonyban minden a jászolról és a vásárlásról szól. Náluk nincs adventi koszorú, ők betlehemet kezdenek építeni.
"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben."