Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Július és augusztus szerelemmel teli hónapok – a kikapcsolódás, a romantika és a fülledt erotika időszaka. Ilyenkor másként élhetünk, mint az év többi hónapjában, lazíthatunk, ismerkedhetünk és – kötelezettségek nélkül – szeretkezhetünk.
Angliában az 1800-as években jelent meg nagyobb számban a hortenzia. Az első példányok Amerikából érkezhettek – ez a cserjés hortenzia lehetett, sok apró fehér virággal. Mit érdemes tudni erről a népszerű virágról?
Minden kismama szeretné, ha egészséges gyermeke születne, ezért többségük részt vesz az elérhető szűrővizsgálatokon. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pozitív vizsgálati eredmény nem jelenti azt, hogy biztosan beteg a magzat.
Milyen sokáig kerestünk egy igazi biofarmot! Aztán egyszer csak itt volt előttünk, Ipolyszalka végében, mészfehér istállóban a mangalicák, és kint, a szürke esőben a galloway marhák.
Mi döntjük el, ki nézheti meg a bejegyzéseinket. Ám mi történik, ha valaki nem hagyja annyiban, és újra meg újra felbukkan? Őt már a kellemetlen kukkoló kategóriába sorolhatjuk, akinek a megnevezése: stalker.
Mit nem felejtünk el soha? Az első szakítást, az első napot az első munkahelyen. Mélyen az emlékezetünkbe vésődtek. De hogy mi volt tegnap? A szürke hétköznapokra nehéz visszaemlékezni.
Csak vásárolj, fogyassz, elégedett mosollyal építs karriert, légy ott a pillanatban, csak pozitívan, mert csak így lehet a tiéd az élet végtelenségének illúziója – sugározza felénk a média. És mi elhisszük, hiszen sokkal kényelmesebb, mint szembenézni a gondolattal, hogy életünk – véges.
A szerelem azt jelenti, hogy szeretnénk belebújni a másik bőrébe, méhecske módjára mindig körülötte döngicsélni. Interjú Nagy Reginával, aki szinte függővé vált, szüntelen a párja telefonját figyelte.
Miért minősítjük egymás munkáját anélkül, hogy ismernénk annak összes vetületét? Miért szólunk le szakmákat anélkül, hogy tisztában volnánk azok dinamikájával és rejtett kihívásaival?
Az új év végre meghozta a várva várt vakcinát, az oltóanyagot a COVID-19 ellen. A védőoltástól várjuk a most dúló pandémia leállítását. Mindenki emlegeti a vakcinát, ám kevesen tudják pontosan: mit is jelent a védőoltás, mi ellen is véd?
"Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre, bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik, hol laknak a jó kisgyerekek, akik megérdemlik a karácsonyi ajándékokat."