A megannyi szépségtipp közepette fogalmunk sincs, milyen kozmetikai csodaszerhez nyúljunk, mire van szüksége a bőrünknek. Ruff Angéla kozmetikus elárulja nekünk, miként tudjuk a szépségünkből kihozni a legtöbbet.
,,Kitörni nemcsak a háborúk és a vulkánok szoktak, de a nyári szünetek is. A nyár nekünk, falusi gyerekeknek a későn kelést, a végenincs biciklizéseket jelentette – és a végtelen szabadságot." Olvassák sok szeretettel Skrovan Boglárka visszaemlékezését!
A haiku egy háromsoros, rímtelen versforma. Baska Barbarát is megihlette a japán versforma könnyed szépsége, aki haikugyűjteményében élete egy nehéz időszakát varázsolta költészetté.
Az online tér nem követel önkontrollt, nem látjuk a másik reakcióját, a másik szemét, a kezét, a szemhunyorítását. Vagyis csak illuzórikus partnerünk van. S beleszeretünk nem egymásba, hanem a szerelembe.
A ruha a nőiesség szimbóluma. Ellenpontnak pedig ott áll mellette a férfierőt megtestesítő ló. Színben a pasztell vezet, a pink csíkos abszolút nyerő, de a fekete pöttynek – Carolina Herrera kedvencének – is nehéz ellenállni.
Dr. Csernus Imre már régóta megosztja az embereket. Lehet szeretni vagy utálni, de nem lehet nem észrevenni. A nő című könyve igazi sikerkönyv lett, amelyet már hangoskönyv formájában is beszerezhetnek a változtatásra vagy éppen önmarcangolásra vágyók.
Kiszőkültek a gabonák, az utakon kombájnok vonulnak. Először a rozs, aztán a búza, az árpa, majd legutoljára a zab kerül sorra. A nap zuhogtatja a sugarát, Rebeka pedig mosolyog, mert ő a földeken otthon van: a széles és végtelen határ szerelmese.
Gyerekkorunkban mindig arra tanítottak bennünket, hogy szeressük és tiszteljük az állatokat. A kutya az ember leghűségesebb társa, de azért legyünk óvatosak is vele, mert bármennyire odaadó és jóravaló jószág is, attól még kutya marad.
Pár hónapja ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját az egyházgellei Rózsa(Szín)Ház társulat a helyi kultúrházban. Az eseményen jelen volt a színtársulat összes valamikori színésze, hogy közösen idézhessék fel legszebb élményeiket.
A Felvidék Arca 2024 győztese, Buday Fanni nem csupán a fotókon mutatkozik szépséges paripákkal. Fanni vérbeli lovas, aki háromévesen a nagypapájától kapta az első hátasát – egy pónit.
Azt tudták, hogy az alkoholmentes koktélos italokat mocktailoknak nevezik? Mi most csokorba szedtük a jól ismert koktélok alkoholmentes verzióit, melyeket otthon is bármikor elkészíthetünk.
Mit tanulhatunk Carrie-től és barátnőitől? Van-e mondanivalója számunkra a közel harmincéves sorozatnak? Candace Bushnell, a népszerű történet szerzője mesél a szereplők és a sorozat születéséről.
Heti egy injekció, látványos súlyvesztés, instant önbizalom – mindez egy cukorbetegeknek szánt gyógyszerrel, az Ozempickel. Hogyan indult hódító útjára a csodaszer, és milyen árat kell fizetnie annak, aki gyors megoldásra vágyik a fogyás terén?
Ma már senki sem kapja fel a fejét, ha egy pár hivatalos forma nélkül él együtt. A fiatalok nagy része természetes dolognak tartja, hogy összeköltözik kedvesével. Milyenek az első hónapok? Melyek az együttélés buktatói?