Az Instagram lassan már csak kenceficéket dob fel. Ezzel kenjem magam, azzal maszkírozzam. Nem ritkák a tízlépéses rutinok. Az alapelv: használjunk minél több terméket. Miért? Talán annyiszor szebbek leszünk? A kencefice ma alapvetés, sok kutató szerint pedig ipari méreg.
Két évvel ezelőtt egy ötletből, lelkesedésből és rengeteg munkából megszületett a Paca alkotóház. A Paca története azonban nemcsak a művészetről szól, hanem az útkeresésről, az újrakezdésről és egy olyan közösség kialakulásáról is, amelyben jó együtt lenni.
Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nemcsak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.
Mélakór, búskomorság, levertség, életuntság, melankólia, szplín – vagy egyszerűen „depi”. Ha azt érzi, mindentől elmegy a kedve, mert nap nap után mindig korábban nyugszik le a nap, hamarabb jön a sötétség, van egy jó hírünk: le lehet győzni a rossz hangulatot.
Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
A nő nem férfi! A tudomány eddig általánosságban vizsgálta az emberi testet. S főleg a férfitestet vizsgálta, nem a nőit. Mindent a férfitestre szabtak, még a vizsgálóműszereket is. Holott a női test sok más, mint a férfitest.
Az embertársaink iránti tiszteletadás egy alapvető emberi norma (kellene, hogy legyen). A tiszteletadás formái az egyes történelmi szakaszokban eltérőek, ám a lényeg nem változik. Novák Zita szubjektív véleménye.
Évi története egy szerelemmel induló, majd fájdalmas titkokkal és csalódásokkal teli házasságról szól, amelynek következményeit évekkel később is magán viseli. Olvassák el történetét!
A szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
Vivienne Westwood neve mára elválaszthatatlan a punk divattól és a brit divattörténettől. A 2022-ben elhunyt tervező több mint fél évszázadon át formálta merész, szabályokat felrúgó ötleteivel az öltözködést, örökségét pedig ma férje és egykori alkotótársa, Andreas Kronthaler viszi tovább a divatház kreatív igazgatójaként.
Közel fél évszázad, egészen pontosan negyvenhat év telt el azóta, hogy eljöttem Prágából. Ha odalátogatok, nemcsak turista vagyok, hanem kicsit haza is megyek… Pásztor Márta emlékei Prágáról.
A férfiak rossz szokásait valamennyien jól ismerjük. Körkérdést intéztünk ismerőseinkhez, kolléganőinkhez, és megállapítottuk, hogy minden férfi egyforma. Vajon miért? Utánajártunk, és kiderült, hogy van tudományos magyarázata.
Nemrégiben az Új Nő 5 órai tea című műsorának vendége Bodó Judit, a neves borász volt. Beszélgetésünkben szó esik a borászat iránti szenvedélyéről, a kitartásról, a családi összetartásról és arról, hogy miként lehet a hivatást és a családi életet egyensúlyban tartani.
Egy jó könyv minden nehézséget segít átvészelni. Lássuk, milyen könyvekkel csillapítják szomjúságukat szerkesztőségünk tagjai! Könyvajánló sorozatunk 9...
Virág Anita csallóközi történeteket álmodik anyagba, és mi ezeket a ruhákat viselhetjük is, például a mostani friss tavaszban. Lássuk a tehetséges somorjai divattervező sztorizós kollekcióit.
Egy laza, kislányosan bájos nő ül velem szemben: árad belőle az életigenlés, a harmónia. Ő Németh Lívia. Családról, munkáról, külső átalakulásról, s sikerének titkáról beszélgettünk vele.