Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Július és augusztus szerelemmel teli hónapok – a kikapcsolódás, a romantika és a fülledt erotika időszaka. Ilyenkor másként élhetünk, mint az év többi hónapjában, lazíthatunk, ismerkedhetünk és – kötelezettségek nélkül – szeretkezhetünk.
Angliában az 1800-as években jelent meg nagyobb számban a hortenzia. Az első példányok Amerikából érkezhettek – ez a cserjés hortenzia lehetett, sok apró fehér virággal. Mit érdemes tudni erről a népszerű virágról?
Minden kismama szeretné, ha egészséges gyermeke születne, ezért többségük részt vesz az elérhető szűrővizsgálatokon. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pozitív vizsgálati eredmény nem jelenti azt, hogy biztosan beteg a magzat.
Delacroix az 1824-es Szalonban mutatta be a A chioszi mészárlás festményét. A hagyományőrző akadémikus festők szemében elfogadhatatlan volt az emberi kegyetlenség addig soha nem látott megjelenítése.
Egy felmérés szerint a házas férfiak 50–75 százalékának van szerelmi kapcsolata, 56 százalékuk pedig azt állítja, hogy emellett boldog házasságban él. A feleségek többnyire nem tudnak ezekről a kapcsolatokról, vagy sejtenek valamit, de inkább szemet hunynak felette, mint hogy tegyenek ellene.
Az AED a szlovák név (Automatický Externý Defibrilátor) rövidítése, magyarul: külső automata defibrillátor. A harmadik szó utal az eszköz küldetésére: megszüntetni a fibrillációt. De mi az a fibrilláció?
Semmi új a nap alatt, már mindenkinek elege van a bezártságból és a melegítőkből. Alig várjuk a napocska melengető sugarait, a színes kitárulkozást. Legújabb írásunkban bemutatjuk a 2021-es tavaszi szezon divattrendjeit és alapdarabjait!
A húsvét elképzelhetetlen sonka nélkül! Nem is gondolnánk, mennyi apró trükk van, amit eddig nem ismertünk – mert igenis készülhet házilag is szaftos sonka a húsvéti piros tojás mellé!
Mindenki más, mégis vannak olyanok, akik egyformák. Mi most ezeknek az egyforma embereknek eredtünk a nyomába. És még nevet is kaptak, az egyik piros, a másik sárga, a harmadik kék. Vajon milyen lehet a kék vagy piros viselkedés?
Április elseje a bolondozás, tréfálkozás, apró kis füllentések napja. Nos, nem árt, ha tudod, hogy ilyenkor minden átverés megbocsátandó bűn, és utána édes a bosszú...
Ha korábbi életmódunkhoz vissza tudunk is térni, régi életünk és annak szereplői már nem biztos, hogy ott lesznek. Megtanultuk, hogy az időnk véges, véges a holnap, a jövő hét, a majd pedig bizonytalan. Csakis a jelen számít, csakis a most a biztos.