Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Július és augusztus szerelemmel teli hónapok – a kikapcsolódás, a romantika és a fülledt erotika időszaka. Ilyenkor másként élhetünk, mint az év többi hónapjában, lazíthatunk, ismerkedhetünk és – kötelezettségek nélkül – szeretkezhetünk.
Angliában az 1800-as években jelent meg nagyobb számban a hortenzia. Az első példányok Amerikából érkezhettek – ez a cserjés hortenzia lehetett, sok apró fehér virággal. Mit érdemes tudni erről a népszerű virágról?
Minden kismama szeretné, ha egészséges gyermeke születne, ezért többségük részt vesz az elérhető szűrővizsgálatokon. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pozitív vizsgálati eredmény nem jelenti azt, hogy biztosan beteg a magzat.
Ha korábbi életmódunkhoz vissza tudunk is térni, régi életünk és annak szereplői már nem biztos, hogy ott lesznek. Megtanultuk, hogy az időnk véges, véges a holnap, a jövő hét, a majd pedig bizonytalan. Csakis a jelen számít, csakis a most a biztos.
A karantén nem csak pluszkilókat és romló szemeket hozott magával: arra is tökéletes időszak ez, hogy megismerjük saját határainkat, és tisztában legyünk vele milyen erősek is tudunk lenni.
A pandémiával kapcsolatos elnevezésekkel és címszavakkal kapcsolatban rengeteg tévhit kering. Lássuk mik a legfontosabb kifejezések, és mit is jelentenek ezek pontosan?
Cseri Ferenc a műgyantát ötvözi a fával. A fa betegsége az asztalos számára átok, ám így a hibából erényt kovácsolnak. Műgyantával minden apró görcsöt konzerválni lehet.
Kedvenc sorozatkaraktereink észrevétlenül olvadnak bele a mindennapjainkba: velük fekszünk, velük kelünk, s olykor azt kívánjuk, bárcsak elcserélhetnénk velük az életünket…
A helyszín a konyha és az éléskamra, a főszereplők pedig a bogarak. Lássuk csak, milyen kártevők lopakodnak be szinte észrevétlenül a lakásba, hogy kárt okozzanak!
A plasztikai beavatkozások legtöbb félelmet keltő formáját vesszük górcső alá: kinek éri meg, mik a legfontosabb tudnivalók a hüvelyszűkítésről. Milyen előnyök (netán hátrányok) származhatnak a műtétből?