A meleg nyomába eredtünk, modellünkre, Henire ismét csallóközi viseletet adtunk, összefogtunk, s elindultunk a nyékvárkonyi gyümölcsösbe, hogy kifürkésszük: Megérett-e a barack, ring-e meggy a fán, hogy érzi magát a zöldség?
Annak ellenére, hogy a hűtlenséget még mindig szemforgató, álszent módon kezeljük, a jelenség igenis létezik, sőt életünk letagadhatatlan része. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hozzánk érkező levelek tucatjai.
A fogszabályozó ma már nem szégyellnivaló, hanem egy lépés az egészségesebb és magabiztosabb mosoly felé. De mikor érdemes elkezdeni a kezelést, meddig tart, és mire kell figyelni a viselése során?
Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Anyának lenni a legszebb dolog a világon. Nincs nagyobb boldogság ennél. Ugyanakkor az anyaság munka is, rengeteg energiánkat felemészt. Szülés után már nem mi leszünk a legfontosabbak a saját életünkben. S ez elég nagy próba.
Megjelent az Új Nő magazin idei év januári-februári duplaszáma! 132 OLDALON! Új Nő lapajánló Címlapunkon a mindig bájos Mészáros Viktória. Divatanyagunk télvíz...
A botrányok felhívták a figyelmet a szexuális erőszakra. Én is ennek hatására kezdtem el olvasgatni róla. Amit tudni lehet: térségünkben minden kilencedik-tizedik nőt megerőszakolnak!
A nőknek az élet sok területén helyt kell állniuk, de néha nekünk is jár a pihenés! Kapcsolódjunk ki pár érdekes hírrel és kutatási eredménnyel, mely megszínesítheti mindennapjainkat!