Sorozatunkban szépséges modellünk Deák Tóth Szandi anyaszerepben mutatkozik be, kisfia lassan négy hónapos. Megkérdeztük, hogyan változott meg a szépségrutinja az anyaság után.
Tyra Banks sok olyan helyzetet teremtett, amiből nem lehetett jól kijönni, s a modelljelöltek lelkivilágát szép lassan darabokra törte. Azóta sok cikk próbálta feldolgozni, hogyan szállt a dicsőség Tyra Banks fejébe, s hogyan lett topmodellből, a modellek királynőjéből a modellek ellensége.
Sajnos, a nők nagy része bizalmatlanul fordul a teste felé. Amikor a tükörbe néz, nem a szépet, a termékenyt, az egészségeset látja, mivel senki sem beszélt neki szeretettel a nőiességről. Pedig a testünkkel kiépíthető kapcsolat nagyon fontos.
Mit hagyott maga után a Topmodell leszek! sorozat? Tyra Banks elérhetővé tette a jelöltséget mindenkinek, aki mindenbe belement, csak hogy csillámos álmait elérje.
Egy súlyos baleset után Míra emlékezetét vesztve tér haza a családjához. Amikor kiderül, hogy a baleset férje hibájából következett be, végül emlékei is visszatérnek, és szembenéznek azzal, hogy csak közösen próbálhatják meg helyrehozni az életüket.
Szegény március nyolcadika! Mert mit is ünnepeltünk ezen a napon idén is? A többségnek bizony halvány gőze sincs róla. És ha tudja, akkor azóta betartotta az akkor megfogadott dolgokat?
Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
Nem mindegy, hogy milyen óvodába kerül a kicsi, kötődik-e majd az óvó nénihez, csoporttársaihoz. Az óvodai tapasztalatok nagymértékben befolyásolják az elkövetkezendő éveket. Hogy mire figyeljünk?
A kassai Csermely Kórus idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. A kezdetekről Havasi Viktóriát kérdeztük, aki a kórus „ügyintézője”, bár nem ez a megfelelő megnevezés, mivel Viktória számára a Csermely több ennél: életének része.
A színház világa egyszerre kíméletlen és varázslatos: aki erre az útra lép, annak minden este újra kell születnie a színpadon. Beszélgetés Varga Líviával, a Kassai Thália Színház művésznőjével.
Íme, a tizenkét szerencsés szépség, akik bejutottak a döntőbe! A következő cikkben az ő fotóikat láthatják, a velük készített villáminterjúkkal együtt. Melyikük nyeri el leginkább az Ön tetszését?
A veszprémi Jankovics Éva akaratán kívül vált kétkötetes íróvá. Kétségbeesésében menekült az íráshoz, nagy fájdalmára remélt gyógyírt a betűktől, próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant: fia öngyilkos halálát.
A lányok egy része ma nem megy férjhez. Persze, azért nem mindenki gondolkodik így. És lakodalmat tartanak, templomban esküsznek, s néha hónapokig készülnek a nagy napra. Összeállításunkban ötleteket adunk ahhoz, hogy minden a legszebb legyen.
A meghirdetett Nagy Fogyás szerencsés nyertesével, Hartmann Ildikóval beszélgetünk. És hol máshol sikerült volna őt elkapni, ha nem az Easy Fit fitneszközpontban, ahol már túl van az első néhány edzésen és Hypoxi-kúrán.
Minden nép más színeket, más formákat és más hangulatokat szeret – és ez a lakberendezésben is „tetten” érhető. Képeink egy brüsszeli lakást mutatnak be.
"A karácsony boldogsága a remény, szelleme a béke és szíve a szeretet. Nem pediglen folytonos fogyasztás, amikor az ez évi ajándokokat a jövő évi pénzből megvesszük."