Mit hagyott maga után a Topmodell leszek! sorozat? Tyra Banks elérhetővé tette a jelöltséget mindenkinek, aki mindenbe belement, csak hogy csillámos álmait elérje.
Egy súlyos baleset után Míra emlékezetét vesztve tér haza a családjához. Amikor kiderül, hogy a baleset férje hibájából következett be, végül emlékei is visszatérnek, és szembenéznek azzal, hogy csak közösen próbálhatják meg helyrehozni az életüket.
Szegény március nyolcadika! Mert mit is ünnepeltünk ezen a napon idén is? A többségnek bizony halvány gőze sincs róla. És ha tudja, akkor azóta betartotta az akkor megfogadott dolgokat?
Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A hűség kódja egy rejtjeles üzenet. Előre jelzi: ha ezen az úton haladunk tovább, meg fogjuk csalni a párunkat. Mihalec Gábor 7 ilyen hűségkódot állított össze. Hét dolog van, amit mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy velünk biztosan ne történjen meg a hűtlenség.
Mikor más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Írta Novák Zita, a karvai Vidékfejlesztési Középiskola távutas diákja.
Az instamamik és a többi tökéletes feleség le akar nyomni a torkunkon egy szirupos képet az anyaságról. A szülőség nem egyenlő a flottul működő idilli élettel.
Pöttyös vagy párducmintás, piros, lila – ezek lesznek a tavasz slágerei. A piros élénkít, a párducminta merész és dögös – legyen tunika vagy ruha! Viseljük bátran!
Miért fekszünk kés alá? Az emberekben nem új keletű a vágy, hogy visszanyerjék elveszített szépségüket. Mit kell tudni a mellplasztikáról és az implantátumokról?
Az EU felmérése szerint minden hatodik uniós polgár küzd valamiféle egészségkárosodással, ill. fogyatékossággal. Sajnos a felvidéki magyarságra vonatkozó adatok még ennél is riasztóbbak. A fogyatékos gyermeket nevelő családok megsegítésére, támogatására jött létre a pozsonyi székhelyű Carissimi nonprofit alap.
Mi a szegénység? Mitől lesz valaki szegény? Kik azok a lumpenszegények? Hogyan juttathatnak valakit a körülmények oda, hogy a szélre sodródik, lecsúszik? Írásunkban magát az életet mutatjuk fel. Azt, ami elromlott, mert elromolhatott.
Idén – kis kihagyás után – hagyományos farsangi bálunkat új helyszínen, a várkonyi Amade kastélyban rendeztük, mégpedig Marie Antoinette stílusában: a kastély ugyanis a francia Lajosok romantikus stílusában épült.
A munka, a család, a férj – ez a nők mindennapos taposómalma. Az anyaság ideálja szerencsére a múlt század végén változni kezdett. Nézzük végig, hogyan.
Két fiatal filmes, akik kézikamerával a kezükben járják a világot, és olyan helyekre is bejutnak, ahova egyetlen külföldi stáb se. Hogyan sikerül nekik?