Az Instagram lassan már csak kenceficéket dob fel. Ezzel kenjem magam, azzal maszkírozzam. Nem ritkák a tízlépéses rutinok. Az alapelv: használjunk minél több terméket. Miért? Talán annyiszor szebbek leszünk? A kencefice ma alapvetés, sok kutató szerint pedig ipari méreg.
Két évvel ezelőtt egy ötletből, lelkesedésből és rengeteg munkából megszületett a Paca alkotóház. A Paca története azonban nemcsak a művészetről szól, hanem az útkeresésről, az újrakezdésről és egy olyan közösség kialakulásáról is, amelyben jó együtt lenni.
Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nemcsak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.
Mélakór, búskomorság, levertség, életuntság, melankólia, szplín – vagy egyszerűen „depi”. Ha azt érzi, mindentől elmegy a kedve, mert nap nap után mindig korábban nyugszik le a nap, hamarabb jön a sötétség, van egy jó hírünk: le lehet győzni a rossz hangulatot.
Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
A nő nem férfi! A tudomány eddig általánosságban vizsgálta az emberi testet. S főleg a férfitestet vizsgálta, nem a nőit. Mindent a férfitestre szabtak, még a vizsgálóműszereket is. Holott a női test sok más, mint a férfitest.
Az embertársaink iránti tiszteletadás egy alapvető emberi norma (kellene, hogy legyen). A tiszteletadás formái az egyes történelmi szakaszokban eltérőek, ám a lényeg nem változik. Novák Zita szubjektív véleménye.
Évi története egy szerelemmel induló, majd fájdalmas titkokkal és csalódásokkal teli házasságról szól, amelynek következményeit évekkel később is magán viseli. Olvassák el történetét!
A szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
Vivienne Westwood neve mára elválaszthatatlan a punk divattól és a brit divattörténettől. A 2022-ben elhunyt tervező több mint fél évszázadon át formálta merész, szabályokat felrúgó ötleteivel az öltözködést, örökségét pedig ma férje és egykori alkotótársa, Andreas Kronthaler viszi tovább a divatház kreatív igazgatójaként.
Volt idő, amikor nagy mennyiségű ételt megehettem, mégsem mozdult a mérleg nyelve. Az idősebb nők figyelmeztettek: csak várj, ötven felett akkor is hízni fogsz, ha csak levegőt veszel... Nem hittem nekik. És láss csodát, elérkezett az idő.
Sok fiatalasszony tervezgeti-tervezgeti, hogy süt valamit, végül mégsem fog hozzá. Nem szabad elkedvetlenedni. A legegyszerűbb, leggyorsabban elkészülő sütemények is lehetnek finomak.
A legidősebb lánynak ugyanolyan előjogai vannak a családban, mint a fiatalabbnak? Vagy nagyobbak az elvárások vele szemben, és sokkal több terhet rakunk a vállára? Hogyan kell nevelni a legidősebb lányt?
Az érett szőlőszemekben sokfajta ásványi anyag és vitamin jön létre, melyek gazdag biológiai forrást jelentenek számunkra. Ennek a tulajdonságának köszönhetően a kozmetikai ipar egyik igencsak kedvelt alapanyaga.
Kíváncsi vagy, mit üzennek a csillagok? Olvasd el augusztusi horoszkópodat, így biztos lehetsz benne, hogy semmi sem marad titokban előtted. Láss bele a jövőbe!
Frida Kahlo ikonikus arcképe vászontáskákról, pénztárcákról, pólókról, füzetekről köszön vissza ránk. A 20. századi Mexikó legemblematikusabb festőnőjéért azonban nem csupán ma rajongunk, hiszen sok híres festővel ellentétben már életében elismerték munkásságát.
"A karácsony hazugság, ami egy fényekkel teleaggatott halott fa köré gyűjti a családokat, üres beszélgetésekből szőtt, több kiló vajas krém alá temetett hazugság, olyan hazugság, amelyben senki sem hisz."