A meleg nyomába eredtünk, modellünkre, Henire ismét csallóközi viseletet adtunk, összefogtunk, s elindultunk a nyékvárkonyi gyümölcsösbe, hogy kifürkésszük: Megérett-e a barack, ring-e meggy a fán, hogy érzi magát a zöldség?
Annak ellenére, hogy a hűtlenséget még mindig szemforgató, álszent módon kezeljük, a jelenség igenis létezik, sőt életünk letagadhatatlan része. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hozzánk érkező levelek tucatjai.
A fogszabályozó ma már nem szégyellnivaló, hanem egy lépés az egészségesebb és magabiztosabb mosoly felé. De mikor érdemes elkezdeni a kezelést, meddig tart, és mire kell figyelni a viselése során?
Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
ADVENT NEW YORKBAN ÉS WASHINGTONBAN 2018. december 5-10. 6 napos / 5 éjszakás utazás, 2 helyszín Szállás: 4* hotelokban reggelivel Helyi transzferek,...
Ahol szeret a kárókatona és a partifecske A Nagyléli-sziget rehabilitálása tíz évbe telt. Életet leheltek Lehel szigetébe! A partszakaszt visszabontották, hogy...
A krétafestékkel új időszámítás kezdődött. Ha van két órád, hipp-hopp, seperc alatt átfested a nagyi régi asztalát. Bezzeg régen! Az asztalhoz festőt kellett...
Hétágra süt a nap, és még a legsötétebb sarkakba is bevilágít. A NŐ körülnéz a konyhában, és megállapítja: festetni kéne. A székek kopottasak, a huzat is...
A falusiakat még mindig talicskával a kezükben képzelik el, a városiakról meg úgy hírlik, süt róluk a beképzeltség. Tényleg így lenne? Természetesen csak...
Jól érzi magát a levendula nálunk! A mi kertjeinket is megfesthetjük lila ecsettel. Már nálunk is vannak tökéletes levendulaágyások. Csallóközkürtön tökéletes félgömbök sütkéreznek a napon, akárcsak Provence-ban.
Hőségriadó! Az irodában ülsz, stresszes vagy, rengeteg kávét iszol, és állandóan azon gondolkozol, hogy érdemes-e bekapcsolnod a légkondit... Ha bekapcsolod,...
A nők sokat járnak jósnőhöz. Mindig a jövőt kutatják. Pedig néha elég lenne megérteni a múltat, ami segíthet megismerni önmagunkat. Mert önmagunk megismerése a legfontosabb. Vigaszt ígér a Hellinger-féle családállítás.
"Rázzák le magukról a hétköznapok terheit és teljesen adják át magukat a karácsony szellemének! Ritka alkalma ez az évnek és olyan sokat kell rá várni. Ne hagyják, hogy jó élmények nélkül teljen el!"