Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Július és augusztus szerelemmel teli hónapok – a kikapcsolódás, a romantika és a fülledt erotika időszaka. Ilyenkor másként élhetünk, mint az év többi hónapjában, lazíthatunk, ismerkedhetünk és – kötelezettségek nélkül – szeretkezhetünk.
Angliában az 1800-as években jelent meg nagyobb számban a hortenzia. Az első példányok Amerikából érkezhettek – ez a cserjés hortenzia lehetett, sok apró fehér virággal. Mit érdemes tudni erről a népszerű virágról?
Minden kismama szeretné, ha egészséges gyermeke születne, ezért többségük részt vesz az elérhető szűrővizsgálatokon. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pozitív vizsgálati eredmény nem jelenti azt, hogy biztosan beteg a magzat.
Delacroix az 1824-es Szalonban mutatta be a A chioszi mészárlás festményét. A hagyományőrző akadémikus festők szemében elfogadhatatlan volt az emberi kegyetlenség addig soha nem látott megjelenítése.
Egy felmérés szerint a házas férfiak 50–75 százalékának van szerelmi kapcsolata, 56 százalékuk pedig azt állítja, hogy emellett boldog házasságban él. A feleségek többnyire nem tudnak ezekről a kapcsolatokról, vagy sejtenek valamit, de inkább szemet hunynak felette, mint hogy tegyenek ellene.
Az AED a szlovák név (Automatický Externý Defibrilátor) rövidítése, magyarul: külső automata defibrillátor. A harmadik szó utal az eszköz küldetésére: megszüntetni a fibrillációt. De mi az a fibrilláció?
Régen elég volt zsebpénznek heti pár euró. Ma esetleg egy tölcsér fagylaltot vagy egy negyed mozijegyet lehet venni rajta. A mai gyerekeket sokkal több dolog csábítja, mint szüleiket, ezért sokkal korábban kell megtanulniuk bánni a pénzzel.
Júliusban lehetőséget kapunk arra, hogy rendet tegyünk lelkünkben és visszataláljunk önmagunkhoz. Havi asztrológiai előrejelzésünk utat mutat abban, hogyan igazodjunk el a csillagok sűrűjében és találjuk meg belső fényünket.
Az én gyerekem, a te gyereked, a mi gyerekünk... A mai családok úgy állnak össze, mint egy kirakójáték darabkái, mert a szülők elválnak, néha újra elválnak, s a gyerekek ehhez az új, majd még újabb kirakóshoz igazodnak.
Bevezetés a kutyások világába: mi a különbség a szaporítók és tenyésztők között, mi az a kutyaszemle? Összeállításunkat szórakoztató képes egyveleggel tarkítjuk: kutyadivattal.
Egyedül a négy fal között... Az emberben keletkezik egy benső feszültség. Így van az ember megalkotva. Nem tudjuk, mitől, de van. A gyerekben is. Ez most bennünk reked, mert nincs hol levezetni...
Olyan kutyákról mesélünk, akik igazi házban laknak, saját hűtőládájuk van, meleg ágyikóban alszanak és saját tűzhelyen fő az ételük. Egy házban a kutyákkal és a tenyésztőkkel.
Milyen a kapcsolat egy nárcisztikussal? Aranykalitka? Nem. Börtön, ahol az áldozat lenyelte a kulcsot. Kik ezek a könyörtelen „börtönőrök”, és egyáltalán mennyien vannak? Miért viszik saját és párjuk bőrét a hiúság vásárára?
Az élesztő direkt fogyasztása egyre nagyobb divat! Bár nálunk még gyerekcipőben jár, várható, hogy a legtöbb nyugati trendhez hasonlóan hozzánk is betör. A tavaszi karantén alatt ez tűnt el elsőnek a boltok polcairól.
Olyan kutyákról mesélünk, akik igazi házban laknak, saját hűtőládájuk van, meleg ágyikóban alszanak és saját tűzhelyen fő az ételük. Egy házban a kutyákkal és a tenyésztőkkel.