„Kerülje, vigye fel, használja.” A szépségápolás világa tele van utasításokkal és tiltásokkal, de nincs mindegyik kőbe vésve. Mikor érdemes megfogadni a tanácsokat, és mikor szabad lázadni ellenük?
A sokgyerekes szülők leghőbb kívánsága, hogy gyermekeik ne rivalizáljanak, hanem szeressék és elfogadják egymást. Hogyan kerülhető el neveléssel a versengés? Hogyan érhetjük el, hogy akkor is kedveljék egymást, amikor mi már nem leszünk?
Barátom végre rászánta magát, hogy valakivel megossza élete egyik, ha nem „a“ legfontosabb eseményének titkát, mely eddig belülről emésztette a lelkét. Mivel könnyedebb tollú írónak vél, mint magát, engem kért meg, hogy mindazt, mit elmesél, vessem papírra maradandó emlékként.
Végy egy szép, termetes sütőtököt, két bársonyos, piros almát, néhány vöröshagymát, szóló szőlőt, csengő barackot s mindent, mit a föld terem, és vágj hozzá – jó képet. A festményt Giuseppe Arcimboldo készítette munkaadójáról és mecénásáról.
A kevesebb napfény, a hideg időjárás és rideg körülmények miatt az embereket már nagyon régóta foglalkoztatja, hogy miként együnk és hogyan főzzünk a zord hónapok alatt. Cikkünkben eláruljuk, miként használhatjuk a keleti tudást nagyanyáink praktikáival!
Könyv kell, hogy a hosszú órák unalmát elűzzük. De megteszi pár képesújság is. Akinek ez sem elég, vegyen egy szép füzetet meg egy könnyen író tollat, és írjon! Elmondjuk, hogyan kell remekművet írni!
A probléma nem a nyár beköszöntével kezdődik. A vezető tünet a küllem valamilyen képzelt hiányosságával való állandó foglalkozás. Az olvasónak persze nem a pszichológus ugrik be először mint lehetséges segítség, hanem a plasztikai sebész.
Egy tengerentúli ismerősöm mesélte, hogy Amerikában január elején tömegesen viszik vissza az emberek az üzletekbe a karácsonyi ajándékokat. Nem azokat, amiket maguk vásároltak, hanem azokat, amelyeket mások vettek nekik.
Alig csitultak el a Covid–19-világjárvány okozta aggodalmak, a nyár végétől a szakemberek egy újabb vírusjárvány kitörésének veszélyére figyelmeztetnek. Mi az a mixomatózis?
Ajánljuk minden kedves olvasónknak a következő, ínycsiklandozó receptet! Legyen szó hétköznapról vagy hétvégi vendégfogadásról, ezzel nem nyúlhatunk mellé!
A gyermekkor nagy riadalmat kiváltó betegségei a (bőr)kiütéssel járó kórok. A címben szereplő betegséget korábban csak „ötödik betegség”-ként emlegették...
A dunaszerdahelyi MOL Aréna adott helyszínt az ötödik Kukkonia Bálnak. Mára elmondhatjuk, hogy sikerült hagyományt teremteni, mert minden fényes (a legfényesebb) volt: a ruhák, a kulisszák, a zene, a műsor, a tánc, a műsorvezetés, s a „Legyen bál!”-érzés is csúcsra járt.
Sokáig azt tartották, hogy minden a neveléstől és a családtól függ. Aki viszont nevelt már gyermeket, az tudja, hogy ez nem egészen igaz. Hiszen egyik gyerek hasonlít természetében a szüleire, a másik pedig annyira különbözik, mintha egyenesen egy másik bolygóról származna.
Falun természetes, hogy az ember állatokat – tyúkot, libát, esetleg disznót – tart, az azonban semmiképpen nem, ha a falu közepén, kis helyre bezsúfolva teheneket és lovat is... Mit tehetünk a zsúfolt szomszéddal?
A Tátrában jártunk, ahol ügyes szobrászok a Tarajkán ismét jeget faragtak. Ráadásul nem csupán szobrászok – szobrásznő is érkezett egy meleg országból, Spanyolországból. Képriportunk a havas-kalandos jégfaragás történetét meséli el.
Legyél nyertes az Új Nővel! Előfizetői játékunkban minden hónapban ajándékokat sorsolunk ki. Íme, egy különleges pillanat: előfizetőinket, akiknek kedvezett a szerencse, és megnyerték játékunk egyik fődíját!
A nők és lányok ma arra panaszkodnak, hogy mások lettek a férfiak. Nincs már udvarlás, a randi sem a régi, a férfi, ha nem is akar rögtön az első alkalommal ágyba bújni, a második alkalommal már kezdi az ostromot. Igaz ez, valóban ők változtak meg?
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."