Hová tehettem az érettségi bizonyítványomat? Honnan ismerem azt a kedves nőt, akivel negyedóráig csevegtem a szupermarketben? Sokszor már ott van valami a nyelvem hegyén, mégsem jut eszembe. Szétszórt vagyok? Esetleg Alzheimer-kórban szenvedek?
A nemesi családba született, finom modorú Jókait anyja kitagadta a családi örökségből, barátja, Petőfi megszakított vele minden kapcsolatot. Bűne annyi volt, hogy feleségül vette Laborfalvi Rózát, a nem erkölcsös életet élő színésznőt.
A szakemberek szerint a gyereket az első három évben ne ültessük a tévé elé. A gyerekek maguk kell, hogy felfedezzék a környezetüket. Közvetlen kapcsolatra, saját tapasztalatokra van szükségük, nem egy elektronikus eszköz által leképzett világra.
Hogyan változik meg a párkapcsolati kommunikáció az évek során, és miért érezheti magát egy nő egyre magányosabbnak a házasságon belül? Ha úgy érzi, Ön is egyre kevesebb megértést kap otthon, érdemes elgondolkodnia azon, kivel tud valóban őszintén beszélgetni.
Száz évvel ezelőtt, 1925-ben gondolt először Selye János a stresszre. Mi most egy olyan, ritkán említett összefüggésre hívjuk fel a figyelmet, mint a stressz szerepe a meddőség kialakulásában, fenntartásában.
Hogyan kezeljük, ha gyermekünk hisztizik, feszegeti a határokat, vagy épp kilépünk a sodrunkból? Cikkünkben a szülői tehetetlenség mögött rejlő feszültségeket, a testi fenyítés hatásait és megfelelőbb alternatíváit boncolgatjuk.
Nagykaposon vagyunk, Hudák László és felesége, Viktória egyedülálló ökokertjében. A kert inspiráció lehet azok számára, akik szeretik a szezonálisat és a fenntarthatót.
Közhelynek számít, hogy a mai férfiak udvariatlanok a nőkkel. De vajon a nők tisztelik-e a férfiakat? Nem lehet, hogy mindkét nem viselkedésével baj van? – kérdezzük dr. Hunčík Péter pszichiátert.
A piknik volt az első, szabályoktól mentes étkezés, s talán ezért lett olyan népszerű. Nincs főzés, nincs asztal, se székek – csak friss levegő, darazsak és a kényszerből való szabadulás boldogító érzése.
Ma már intimplasztikai műtéteket is végeztetnek civil nők – nem is kevesen. Bár az intimplasztikai műtétek hátterében leggyakrabban a – vélt vagy valós – férfiúi nemtetszés áll, máig nem tudjuk, milyen is a „szép” vagina...
A gyári ételekre való átállítás legutolsó fázisa zajlik ma. Ennek pedig a vegetarianizmus és a vegánizmus is áldozata. A fenntarthatóság pedig álom, hisz a messziről származó zöldségek, gyümölcsök karbonlábnyoma óriási.
Képriportunkban bemutatkozik Szabó Peszeki Eszter, aki kis családjával a gombaszögi völgy egyetlen lakója. Lírai képeket mutatunk be a gombaszögi völgy lakóinak ünnepi pillanatairól.
Milyen támogatásra van szükségünk, ha bajba kerülünk? Hogyan tud minket megtartani egy jó barát a legnagyobb zuhanásainkban? Erről mesél nekünk Bugár Anna színésznő és Knapek Éva pszichológus.
Idén is érdemes válogatni a dekoltázsok, felsliccelések, áttetsző anyagok vagy szaténok rengetegében. A vízválasztó idén is az legyen, hogy a mi színeinkhez és alkatunkhoz mi illik.
Béres Ildikó Köbölkúton varázslatos pékséget működtet, ez az Ildi’s bakery. Ildikó hosszú évek irodavezetői munkájából ugrott át a kétkezibe. Olyan munkát akart, amelynek kézzel megfogható eredménye van, ahol végre alkothat.
"A december általában mindig sötét és sivár, de ha az embernek van karácsonyfája, meg egy csomó dísze és karácsonyfaégője, akkor igazán hangulatos lesz."