Mikeš Mia kétgyermekes édesanyaként nagyot álmodott, majd hegyeket mozgatott meg, hogy fitneszmodellként pózolhasson a kifutón. Hogy később legyen mit mesélni...
Nem kell ahhoz divatbolondnak lenni, hogy az ember felismerje a divatmárkákat. A Louis Vuitton Monogram vászna idén ünnepli születésének 130. évfordulóját. Milyen körülmények között jött létre?
Katona Chiara magabiztos, modern lány, más, mint az anyukája – mindjárt el is meséli, mennnyi mindenben különböznek. Mégis jó, sőt, csodálatos a viszony köztük. Mert az anyukának nem kell olyannak lennie, mint a lányának, és fordítva, sőt, semmi ilyesmit nem kell elvárni egymástól.
A Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának hegedűművésze, valamint a komáromi művészeti alapiskola tanára, Borsányi Boris páratlan lelkesedéssel kalauzol bennünket a klasszikus zene világába, és osztja meg velünk a zene iránti szenvedélyét.
Szalai Ildikó a táncra tette fel az életét, és ami gyermekkori álomnak indult, az egy életre szóló karrierré vált. Híres balerinák mellett lépett színpadra, a Szőttes néptáncait ropta, majd a Pozsonyi Konzervatóriumban tanította balettra Szlovákia filmcsillagait. De mégis miben rejlik a tánc ereje?
Mi, nők gyakran beszélgetünk az ideális férfiról. Természetesen ahány nő, annyiféle ideál – és talán éppen ezért olyan nehéz meghatározni, milyen is valójában az „ideális férfi”.
A brownie titka a kívül sült, belül még lágyan csokoládés állagban rejlik. Ez a gazdag, vajas-csokoládés sütemény kevés hozzávalóból készül, mégis különleges desszert, főleg melegen, egy gombóc vaníliafagylalttal tálalva.
Olyan korban élünk, ahol a zene nemcsak személyes kifejezés, hanem széles körben fogyasztott tartalom. Fekete Tamás zongoraművésszel és tanárral a zene mai szerepéről, a művészi kifejezés változásairól és az előadóművészet belső folyamatairól beszélgetünk.
A lakosság egyharmada hosszabb-rövidebb ideig tartó álmatlansággal küzd. Vagy nem tudunk elaludni, vagy már kora hajnalban felébredünk. Mit tehetünk ellene?
A swap magyarul csereberét jelent. Olyan ügyletet, amely során mindkét fél jól jár. Már nem csupán a használt ruhák piacát jelenti, hanem minden más „nekem, neked még jó lehet” áru cseréjét. Hódít a SWAP!
Kezdetben a Monogram egy úttörő gondolat volt, amelyben összekapcsolódott az eredetiség és a művészet. Ez a kettős vált a Louis Vuitton-divatház szimbólumává...
Fánk a farsang logója! Kérdésünk: hogyan lett a fánkból és a siskából ekkora sztár? A siska mellesleg a szalagos fánk szláv neve, és dagadékot jelent. A fánk...
Mi itt, a Nőben mindig a szépben és a jóban hittünk, de a valóságból nem lehet kiszállni. Az tele van paradoxonokkal. Most a Benkovič Boris mondja el, ő miben hisz férfiként.
Lépjünk be egy olyan világba, ahol nem gondolunk a kalóriákra, a porcukor sem az ellenségünk, a lekvár pedig lefolyik az állunkon. Vegyünk fel álarcot, és...
Gyermekeink sem tökéletesek, nincs szükségük tökéletes szülőkre. Hibázhatunk, de azért vigyázzunk, hogy ne sértsük meg a gyerekeinket. Egy-egy elszólást a...
Marie Kondo, akarom mondani, KonMari barátnőnk egy olyan rendrakási metódust hozott létre, amely a teljes bűvkörébe vonta a nőket és a férfiakat egyaránt. A fiatal japán hölgy sikeres vállalkozást vezet, ügyfelei pedig csak úgy kígyóznak az ajtaja előtt.
Szombat délelőtt nagytakarítás, hét közben kis takarítások. Morgunk minden elejtett morzsáért, asztalon hagyott tányérért, levetett zokniért, cipőnyomért. Hiszen a rendes lakás a háziasszony névjegye.
Mi itt, a Nőben mindig a szépben és a jóban hittünk, de a valóságból nem lehet kiszállni. Az tele van paradoxonokkal. Most Rajcsányi Patrik mondja el, ő miben hisz.
A báli szezon kitűnő lehetőséget teremt ahhoz, hogy rejtett oldalainkat is megmutathassuk. Főszereplő árnyalatnak pedig válasszuk a legbizsergetőbb színt a palettáról: a pirosat! Pipacs, korall, burgundi, rozsdás és ökörvér − mindenki megtalálhatja a vele leginkább önazonos pírt.
A puding próbája az evés. A szerelemé pedig – szögezzük le előre – az úgynevezett „szürke hétköznapok”. Az igaz szerelem próbája az észrevétlennek tűnő mindennapokban mutatkozik meg igazán.
Mi itt, a Nőben mindig a szépben és a jóban hittünk, de a valóságból nem lehet kiszállni. Az tele van paradoxonokkal. Most Boris Bednárik mondja el, ő miben hisz.
"Újév napja a tökéletesen elhelyezett magaslat, amelyről visszanézve láthatjuk, mi nem tetszett az elmúlt évünkben, mitől éreztük rosszul magunkat, majd fejest ugorhatunk az üdítően tiszta ötletek és gondolatok tengerébe."