Sorozatunkban szépséges modellünk Deák Tóth Szandi anyaszerepben mutatkozik be, kisfia lassan négy hónapos. Megkérdeztük, hogyan változott meg a szépségrutinja az anyaság után.
Tyra Banks sok olyan helyzetet teremtett, amiből nem lehetett jól kijönni, s a modelljelöltek lelkivilágát szép lassan darabokra törte. Azóta sok cikk próbálta feldolgozni, hogyan szállt a dicsőség Tyra Banks fejébe, s hogyan lett topmodellből, a modellek királynőjéből a modellek ellensége.
Sajnos, a nők nagy része bizalmatlanul fordul a teste felé. Amikor a tükörbe néz, nem a szépet, a termékenyt, az egészségeset látja, mivel senki sem beszélt neki szeretettel a nőiességről. Pedig a testünkkel kiépíthető kapcsolat nagyon fontos.
Mit hagyott maga után a Topmodell leszek! sorozat? Tyra Banks elérhetővé tette a jelöltséget mindenkinek, aki mindenbe belement, csak hogy csillámos álmait elérje.
Egy súlyos baleset után Míra emlékezetét vesztve tér haza a családjához. Amikor kiderül, hogy a baleset férje hibájából következett be, végül emlékei is visszatérnek, és szembenéznek azzal, hogy csak közösen próbálhatják meg helyrehozni az életüket.
Szegény március nyolcadika! Mert mit is ünnepeltünk ezen a napon idén is? A többségnek bizony halvány gőze sincs róla. És ha tudja, akkor azóta betartotta az akkor megfogadott dolgokat?
Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A tavasz változatos trendekkel kopogtat ajtónkon. Inspiráció gyanánt ismét az 50-es, 60-as és 70-es éveket használja, persze a múlthoz képest kicsit másképp.
Menyhárt József minden kérdésre tartogat meglepetést: a Gramma Nyelvi Iroda titkára, egyetemen tanít, a Kicsi Hang alapítója, buzgó vőfély, és rendületlenül családra vágyik. Íme, az új generáció romantikus lelkületű Férfija – az Új Nő ajánlásával!
Vágkirályfa, a mátyusföldi község a Vág jobb partján fekszik, Vágsellyétől mintegy 3 kilométernyire. Gazdag múltra tekint vissza. Visszatekint, mert nem akar felejteni, sem feladni azt, ami azonosságát adja.
Idén is kilencedikes diákok ezrei készültek kitartó munkával életük nagy megmérettetésére, a Monitor9 megírására. Mikor aztán kézbe vették a tesztlapokat, sokukban egy világ dőlt össze. A magyar diákok ugyanazokat a kérdéseket látták maguk előtt, mint a szlovák iskolák diákjai. A Monitor körüli botrányhullám azóta tovább fodrozódik.
A 2007-es év egyik legfelkavaróbb közéleti témája volt a művi terhességmegszakítások ügye. Politikai pártok és néhány civilszervezet is szót emelt a születendő élet jogainak védelmében, az abortusz ellen.
Szerelmi vallomás címén nem kell mindenáron nagy horderejű, pátoszos kinyilatkoztatásra gondolnunk. A mindennapi, apró gesztusok is jelzik: fontosak vagyunk. Mindenki másképp csinálja! A lényeg, hogy csinálja!
A Társulat című tehetségkutató verseny célja az István, a király jubileumi előadás szereplőinek összeválogatása. Ami számunkra fontos: a legjobb nyolc férfi között ott versenyzik két felvidéki fiatal, a gútai Vadkerti Imre és a nagyszarvai, jelenleg Budapesten élő Derzsi György is.
A cipődivat általában kétféle: ultradögös, nem mellesleg szív- és lábfájdító, vagy praktikus, ám legfeljebb bájosnak kikiáltható. Most ez utóbbiakból mazsolázgatunk, hiszen tudható, honleányaink leginkább igénybe vett testrésze pont a futóművük.