Az Instagram lassan már csak kenceficéket dob fel. Ezzel kenjem magam, azzal maszkírozzam. Nem ritkák a tízlépéses rutinok. Az alapelv: használjunk minél több terméket. Miért? Talán annyiszor szebbek leszünk? A kencefice ma alapvetés, sok kutató szerint pedig ipari méreg.
Két évvel ezelőtt egy ötletből, lelkesedésből és rengeteg munkából megszületett a Paca alkotóház. A Paca története azonban nemcsak a művészetről szól, hanem az útkeresésről, az újrakezdésről és egy olyan közösség kialakulásáról is, amelyben jó együtt lenni.
Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nemcsak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.
Mélakór, búskomorság, levertség, életuntság, melankólia, szplín – vagy egyszerűen „depi”. Ha azt érzi, mindentől elmegy a kedve, mert nap nap után mindig korábban nyugszik le a nap, hamarabb jön a sötétség, van egy jó hírünk: le lehet győzni a rossz hangulatot.
Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
A nő nem férfi! A tudomány eddig általánosságban vizsgálta az emberi testet. S főleg a férfitestet vizsgálta, nem a nőit. Mindent a férfitestre szabtak, még a vizsgálóműszereket is. Holott a női test sok más, mint a férfitest.
Az embertársaink iránti tiszteletadás egy alapvető emberi norma (kellene, hogy legyen). A tiszteletadás formái az egyes történelmi szakaszokban eltérőek, ám a lényeg nem változik. Novák Zita szubjektív véleménye.
Évi története egy szerelemmel induló, majd fájdalmas titkokkal és csalódásokkal teli házasságról szól, amelynek következményeit évekkel később is magán viseli. Olvassák el történetét!
A szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
Vivienne Westwood neve mára elválaszthatatlan a punk divattól és a brit divattörténettől. A 2022-ben elhunyt tervező több mint fél évszázadon át formálta merész, szabályokat felrúgó ötleteivel az öltözködést, örökségét pedig ma férje és egykori alkotótársa, Andreas Kronthaler viszi tovább a divatház kreatív igazgatójaként.
Mi van, ha egy pár a kapcsolat, összeköltözés elején nem fekteti le az alapokat? Hogyan oszlanak meg a háztartási teendők? Lehet ezen később sértődés nélkül változtatni?
A mai ember azt mondja, légy a magad biohackere! Mi az a transzcendentális meditáció? Miképp sajátítható el? Kérdéseinkre Dömsödi András TM-oktató válaszol. A TM-et naponta kétszer ajánlott gyakorolni, reggel és este.
Sose voltam túl nyugodt ember, de a gyerekek születése olyan démonokat szabadított fel bennem, amelyekről addig fogalmam sem volt. Ilyenkor az embernek két lehetősége van: nyaldossa a sebeit – vagy begyógyítja őket.
Köztudomású, hogy a vadhús az egyik legegészségesebb húsfajta, mert magas a fehérjetartalma, ugyanakkor kevés, szinte semmi zsír nem található benne. Most vadakból készült finomságokat gyűjtöttünk össze!
A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.-nek köszönhetően egy tanulmányút keretén belül megismerkedhettünk Hévíz és környéke csodáival. Elektromos bringával hasítottunk, legendák nyomában jártunk, s megmártóztunk Európa legnagyobb gyógytavában, a Hévízi-tóban is.
Augusztusban életünket a frissítő habok, a nyári ejtőzés és a napsugarak Bermuda-háromszögéhez igazítjuk. Modellünk pedig egy csupaélet-lány, a brazil Valeria Policarpo Santos, aki a DAC kézilabdacsapatát erősíti.
Vannak mondatok, amelyek elsőre ártatlannak tűnnek, mégis képesek alattomosan aláásni egy házasság alapjait. De mégis mik ezek, és miért lenne jobb örökre száműzni őket a szókincsünkből?
A mozgásszegény életmód azt eredményezi, hogy a testtartásért felelős izmainkat keveset használjuk. Mit szól ehhez a szakember, milyen tanácsot tud adni? Balogh Kingát kérdezzük, aki saját gerinctornát dolgozott ki a helyes testtartás kialakítására.
A Labubut egy hongkongi művész találta ki, aki rajongott a skandináv mitológia szörnyeiért. Az eredeti szörnyecskék több ezer euróba kerülnek. De mire fel ez a nagy őrület?
Zachar Erika csallóközi lány, aki házassága révén került Ipolyságra. Férje jelenleg épp azon dolgozik, hogy a város régi fényét visszaállítsa – hiszen ő a polgármester. De mégis hogyan lehet összeegyeztetni a közügyeket és a családot?