A meleg nyomába eredtünk, modellünkre, Henire ismét csallóközi viseletet adtunk, összefogtunk, s elindultunk a nyékvárkonyi gyümölcsösbe, hogy kifürkésszük: Megérett-e a barack, ring-e meggy a fán, hogy érzi magát a zöldség?
Annak ellenére, hogy a hűtlenséget még mindig szemforgató, álszent módon kezeljük, a jelenség igenis létezik, sőt életünk letagadhatatlan része. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hozzánk érkező levelek tucatjai.
A fogszabályozó ma már nem szégyellnivaló, hanem egy lépés az egészségesebb és magabiztosabb mosoly felé. De mikor érdemes elkezdeni a kezelést, meddig tart, és mire kell figyelni a viselése során?
Egy nő története, aki hosszú évek megfelelési kényszere után végre úgy dönt, saját kezébe veszi az életét. Vállalja zátonyra futott házasságát, új szerelmét és döntéseit, még akkor is, ha ezzel szembemegy családja elvárásaival.
Pár évvel ezelőtt még halálos bűnnek számított, ha a fiatalok csak úgy összeköltöztek. Bezzeg most! Nem mondunk semmi meglepőt, amikor azt írjuk, hogy manapság nem divat házasodni.
Cézanne sokáig kereste saját útját, miközben sorra érték a visszautasítások. Kitartásával azonban végül új irányt mutatott a festészetnek, és az impresszionizmusból maradandó, időtálló művészetet teremtett.
Az emberben erős vonzalom él az ismeretlen és a veszélyes iránt. Önkéntelenül lázadunk a normák, a törvények és a szabályok ellen. Valahogy így van ez a kábítószerrel is.
Réka sokáig azt hitte, hogy a súlya miatt senkinek sem lehet igazán fontos. Aztán egy véletlen SMS-váltásból szerelem született – de vajon elég lehet-e a távolból érkező figyelem ahhoz, hogy valaki végre önmagát is elfogadja?
Modern világunkban még mindig vannak tabutémák, amelyek mintha nem is léteznének. Az ember ugyanis nem akar szembesülni azokkal a dolgokkal, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a családon belüli erőszak kérdése.
Szeressük a mellünket! Ennél jobb jelszóval nem is kezdhetnénk írásunkat. Igenis, szeressük a mellünket, mert ez a legnőiesebb testrészünk. A mell a nőiesség jelképe.
Majdnem mindegyikünk függ valamitől. Nem, nem kell rögtön az alkoholra, a cigarettára és a játékautomatákra gondolnunk, ugyanis a hétköznapi életünkben is...
Vannak, akik mindent megtennének, hogy a címlapokra kerüljenek. Másokat viszont nem érdekel a karrier, és nem szeretnének ismertek lenni. Vajon mi ennek az oka?
Írásunkban a Pozbáról Amerikába szakadt Pásztor Márta mesél az ottani kertekről. A tengerentúlon szinte minden gyönyörű kert magán viseli valamelyik híres...
Becsöngettek! A felhőtlen nyári szünet után a lurkók újra az iskolapadot koptatják, hiszen megkezdődött az iskolai tanév, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a...
Sminkes, fodrász, műkörömépítő. Ritka, hogy valaki egyszerre három szakmában legyen mester! A csallóköznádasdi Robex – Balázs Róbert – saját szalonnal büszkélkedhet, a szépségipar az élete. S vállalja, hogy meleg fiú.
Azok élnek igazán felszabadult és könnyed szexuális életet, akik nem ragaszkodnak túl mereven a sémákhoz és a sematikus forgatókönyvekhez. Ők azok, akik készek a helyzetnek megfelelően átírni a szeretkezési forgatókönyvet.
Helemba pompás. A táj festői: a szőlősből látni a Dunakanyart. Helemba egy „világvége” falu, sok évszázados múlttal. Mi épp jókor érkeztünk, hogy az ősz ruháit lefotózzuk egy táncos lábú lányon...