Itt a tavasz, lassan útra kell a fél ország – pakkal, pakk nélkül. Utazás közben is tudni illik, hogy mi illik. Még akkor is, ha éppen nem ismer bennünket senki sem.
Hogy milyen kockázatos világban élünk, arra igazából akkor döbbenünk rá, amikor kitör egy nagyobb vész, például megkergülnek a marhák. Holott a veszélyes anyagok bekerítettek minket. Itt vannak mindjárt az ennivalóink.
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy valaki évekre elveszítse a bátorságát. Olvasónk levele nemcsak a vezetéstől való félelemről szól, hanem arról is, milyen mély nyomot hagyhat a bizalomhiány.
Tetszik vagy sem, a pletyka kultúránk része. Mert bár lenézzük és megvetjük, haszontalan időtöltésnek tartjuk, az utóbbi időben egyre erőteljesebbek a rehabilitációját követelő hangok.
Hogyan építette fel Kinga tudatosan a saját „karrierjét” kapcsolatokon, számításon és szerepjátékon keresztül, miközben emberileg alig változott: végül mindene meglett, csak az őszinte érdeklődés és melegség hiányzott belőle.
A hölgyek harmada úgy vészeli át a változókort, hogy meg sem érzi. Ugyanis vannak nők, akiknél az ösztrogénhormon nagy mennyiségben termelődik a klimax után is. De mi van a többiekkel?
A bántalmazó manipulálja az áldozatát, akinél kialakul a függőség. Elhiteti az áldozatával, hogy csak vele szimbiózisban létezhet, fokozatosan elszigeteli a családjától és a környezetétől.
Interjúalanyunk, Adrienn, két kislány édesanyja (öt és hét évesek). Egészségügyi középiskolát végzett, Ausztriában dolgozik egy idős- és szociális otthonban, a Lélekgyógyító Alapítványnál pedig konzulensi minőségben tevékenykedik.
Megyünk a tájban előre, napraforgótengerben úszik a kocsi, a nap az égen nekünk ragyog. A sokadik kanyarban hatalmas szalmabála, rajta piros dinnye képe. A kérdés mindig az: vajon hazai?
Nemrég a telefonban elém került egy tipikus, hetvenes évekbeli fotó. A képen szinte érezni lehetett a nyár illatát: a sátrak közé kifeszített szárítókötelek, a csíkos gumimatracokon ejtőző emberek látványa maga volt a nagybetűs nyugalom. Óh, ti nosztalgikus vakációk, merre vagytok?
A jó feleségek öttusájának nincsenek nyertesei, mert előbb-utóbb mindenki belebukik. Még mielőtt véglegesen és megváltoztathatatlanul kiégnénk, itt az ideje szemléletet váltani!
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."