Ary, a fényes szőrű barna lovacska a lovasudvar motorja, Shuri, a szürke szépség pedig a lelke. Ekecsen vagyunk, a Zahira lovasudvarban, a mosolygó napocska benne Csápai Ildikó.
Itt a tavasz, lassan útra kell a fél ország – pakkal, pakk nélkül. Utazás közben is tudni illik, hogy mi illik. Még akkor is, ha éppen nem ismer bennünket senki sem.
Hogy milyen kockázatos világban élünk, arra igazából akkor döbbenünk rá, amikor kitör egy nagyobb vész, például megkergülnek a marhák. Holott a veszélyes anyagok bekerítettek minket. Itt vannak mindjárt az ennivalóink.
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy valaki évekre elveszítse a bátorságát. Olvasónk levele nemcsak a vezetéstől való félelemről szól, hanem arról is, milyen mély nyomot hagyhat a bizalomhiány.
Tetszik vagy sem, a pletyka kultúránk része. Mert bár lenézzük és megvetjük, haszontalan időtöltésnek tartjuk, az utóbbi időben egyre erőteljesebbek a rehabilitációját követelő hangok.
Hogyan építette fel Kinga tudatosan a saját „karrierjét” kapcsolatokon, számításon és szerepjátékon keresztül, miközben emberileg alig változott: végül mindene meglett, csak az őszinte érdeklődés és melegség hiányzott belőle.
A hölgyek harmada úgy vészeli át a változókort, hogy meg sem érzi. Ugyanis vannak nők, akiknél az ösztrogénhormon nagy mennyiségben termelődik a klimax után is. De mi van a többiekkel?
A bántalmazó manipulálja az áldozatát, akinél kialakul a függőség. Elhiteti az áldozatával, hogy csak vele szimbiózisban létezhet, fokozatosan elszigeteli a családjától és a környezetétől.
Interjúalanyunk, Adrienn, két kislány édesanyja (öt és hét évesek). Egészségügyi középiskolát végzett, Ausztriában dolgozik egy idős- és szociális otthonban, a Lélekgyógyító Alapítványnál pedig konzulensi minőségben tevékenykedik.
Az udvardi Bajkai Viktória húsz évig mérlegképes könyvelőként dolgozott, most a samott sütőlap mellől figyeli kenyerei sorsát. A Babka kézműves pékségben jártunk.
A magyar alapiskolák kilencven százaléka kisiskola. Az oktatásügy meg akarja szüntetni a kisiskolákat. A bejelentés nagy felzúdulást keltett. Mi lesz veled, kisiskola?
Két hasonló történet, két párhuzamos életút. Azonosságok különös sorozata, múltbeli és jelen történések egybeesése. Az egyedüli különbözőség a kontextus – és bizonyos értelemben az „arányok”. Ismerjük meg a Ray-Ban és a Persol napszemüvegeket!
Mindig szerettem volna májusfát! Kislánykoromban kis párnámat szorongatva elképzeltem, ahogy udvarlóm az éj leple alatt felállítja a színes szalagokkal teletűzdelt fát, én pedig a legbüszkébb lány vagyok május elsejének reggelén.
Azt, hogy a háztartás vezetése nem könnyű dolog, már az elődeink is tudták. Akkoriban nem volt annyi háztartási gép, amely segítette a munkát, így érdekes belepillantani, mi mindent kellett elvégeznie egy régi háziasszonynak.
Nem tudom, képtelenség dönteni! – csattanok fel, miközben erősen szuggerálom a szerkesztőség falára kiragasztott két címlaptervet. Nagy dilemmában vagyunk a szerkesztőségben: ki az egyik, ki a másik mellett tart kortesbeszédet.
"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"