Sorozatunkban szépséges modellünk Deák Tóth Szandi anyaszerepben mutatkozik be, kisfia lassan négy hónapos. Megkérdeztük, hogyan változott meg a szépségrutinja az anyaság után.
Tyra Banks sok olyan helyzetet teremtett, amiből nem lehetett jól kijönni, s a modelljelöltek lelkivilágát szép lassan darabokra törte. Azóta sok cikk próbálta feldolgozni, hogyan szállt a dicsőség Tyra Banks fejébe, s hogyan lett topmodellből, a modellek királynőjéből a modellek ellensége.
Sajnos, a nők nagy része bizalmatlanul fordul a teste felé. Amikor a tükörbe néz, nem a szépet, a termékenyt, az egészségeset látja, mivel senki sem beszélt neki szeretettel a nőiességről. Pedig a testünkkel kiépíthető kapcsolat nagyon fontos.
Mit hagyott maga után a Topmodell leszek! sorozat? Tyra Banks elérhetővé tette a jelöltséget mindenkinek, aki mindenbe belement, csak hogy csillámos álmait elérje.
Egy súlyos baleset után Míra emlékezetét vesztve tér haza a családjához. Amikor kiderül, hogy a baleset férje hibájából következett be, végül emlékei is visszatérnek, és szembenéznek azzal, hogy csak közösen próbálhatják meg helyrehozni az életüket.
Szegény március nyolcadika! Mert mit is ünnepeltünk ezen a napon idén is? A többségnek bizony halvány gőze sincs róla. És ha tudja, akkor azóta betartotta az akkor megfogadott dolgokat?
Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Sokat. Legalábbis a felmérésünkből ez derül ki. Reprezentatívnak nem mondható ugyan, ám megkérdeztünk pár szépségfelelőst, akik az alábbiakban arról vallanak: mennyit gondolunk és költünk a külsőnkre.
Idén is várjuk a szép lányok jelentkezését az Új Nő Szépe válogatójára. A versenyt anno azért indítottuk, hogy a hazai magyar lányok is lehetőséget kapjanak a szépség világában.
Az utóbbi években egyre többet tudunk az esztétikai műtétekről, és egyre többen vállalkoznak a beavatkozásra, hogy megszabaduljanak valamely, életüket megkeserítő szépséghibájuktól.
A szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatban rengeteg tévhit él a köztudatban. Rovatunk segítségével ezt a homályt szeretnénk eloszlatni. Az olvasó kérdez, mi válaszolunk, vagyis a szakember: dr. Iveta Hasová, aki a lézeres szőrtelenítésről mesélt nekünk.
Amikor egy ember rátalál saját magára, eufórikus pillanatokat él át. S ez még inkább így történik, ha az illető bámulatos szépségű, vonzó nő, aki megtalálja azt a férfit, akit igazi partnerének tekinthet, s akit történetesen Miloš Formannak hívnak.
Egyre több a városi tévé! A helyi televíziók eltérnek az országos csatornáktól, más a műsorkínálatuk. Riportunkban két városi tévét mutatunk be, mindkettő sikeres – az összehasonlítást elvégezheti az olvasó.
Nem minden partiöltözék, ami annak látszik. A flitter, strassz, fémszál belopta magát mindennapjainkba. És vannak kétéltűek, mint a kis fekete. Csiribí-csiribá!
"A karácsony legmeghatóbb ajándékai azok, amelyeket gyermekektől kapunk, akik azokat majdnem kivétel nélkül sajátmaguk készítik. Ők az igazi szívbeli ajándékozók."