,,Bori nem szerette az estéket. Félt, hogy a szörny bármelyik pillanatban előbújhat a rejtekéből, ha ő lehunyja a szemét. Mindig csak este jött elő." Kovács Viktória novellája.
Ön tudta, hogy a hűtlenséget a nők is a génjeikben hordozzák? És hogy a havivérzésüket szinkronba tudják hozni? A továbbiakban felfedjük a női nemi szervek rejtelmeit.
Keszegh Zsuzsi számára minden szalag, minden hímzés és szoknyaredő fontos. Hogyan lehet a mai rágógumivilágban, mikor a padlásokat már több hullámban kiürítették, népviseletekre szert tenni? Ezt kérdezzük Zsuzsitól, a Csallóközi Táncegyüttes oszlopos tagjától.
Miben táncolnak a néptáncosok? A népviseletek beszerzése és fenntartása ma már komoly kihívást jelent. Mi a különbség a hétköznapi varrás és a viseletkészítés között?
Hanza Rolanda a zenére tette fel az életét. A Superar Zeneművészeti Alapítvány oktatójaként újító, játékos módon hozza közelebb a gyerekekhez a zene szeretetét. A muzsikaszón és éneken keresztül a gyerekek felszabadulnak, önbizalomra tesznek szert és megmutatják, mire is képesek!
Jól teljesítenek a munkahelyen, gondoskodnak a családról, elvégzik, amit kell. Elégedettnek látszanak. Mégis úgy érzik, nincs értelme az életüknek. A mosolygó, azaz rejtett depressziónak nincs hivatalos neve. De létezik.
A színek nemcsak a kifutón érvényesülnek kiválóan, hanem az egészségünkre is nagy hatást gyakorolnak. Ha a megfelelő színekkel vesszük magunkat körül, akkor befolyásolhatjuk a hangulatunkat.
A nők, akik már hordtak gyermeket a szívük alatt, szinte mindannyian tudják, hogy anyának lenni nem egyszerű és néha nem is hálás feladat – de csodálatos érzés! A kismamaság a sok gyönyörű élmény mellett azért megviseli az ember lányát.
A hagyományoknak megfelelően úgy neveltek bennünket, hogy mintaszerűen kell élnünk: a fiatal pár házasságot köt, amely egy egész életre szól, a házasság célja pedig az, hogy gyermekek szülessenek belőle.
Ezt generáltam a fényképemből a mesterséges intelligencia segítségével. Jobbra, a hagyományos fényképet kollégám, Dömötör Ede készítette rólam. Mit mond ez el a mesterséges intelligenciáról?
Soha nem volt ennyi végrehajtás Szlovákiában, mint most. A legújabb statisztikai felmérések szerint átlagosan minden ötödik lakos ellen folyik végrehajtói eljárás – és az arány évről évre növekedik.
Nem ellentmondás a címben szereplő két képzet társítása? Nem az a helyes, ha az ágyban teljesen kikapcsoljuk az agyunkat? A szexuálterapeuták szerint fontos a szexuális intelligencia.
Több százezer nő él egyedül, mert elváltak, szakítottak a szerelmükkel vagy éppen megözvegyültek. Ez nem jelenti azt, hogy magányosak. Van, aki jár valakivel, és van, aki önként, saját elhatározásából él egyedül.