Mikeš Mia kétgyermekes édesanyaként nagyot álmodott, majd hegyeket mozgatott meg, hogy fitneszmodellként pózolhasson a kifutón. Hogy később legyen mit mesélni...
Nem kell ahhoz divatbolondnak lenni, hogy az ember felismerje a divatmárkákat. A Louis Vuitton Monogram vászna idén ünnepli születésének 130. évfordulóját. Milyen körülmények között jött létre?
Katona Chiara magabiztos, modern lány, más, mint az anyukája – mindjárt el is meséli, mennnyi mindenben különböznek. Mégis jó, sőt, csodálatos a viszony köztük. Mert az anyukának nem kell olyannak lennie, mint a lányának, és fordítva, sőt, semmi ilyesmit nem kell elvárni egymástól.
A Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának hegedűművésze, valamint a komáromi művészeti alapiskola tanára, Borsányi Boris páratlan lelkesedéssel kalauzol bennünket a klasszikus zene világába, és osztja meg velünk a zene iránti szenvedélyét.
Szalai Ildikó a táncra tette fel az életét, és ami gyermekkori álomnak indult, az egy életre szóló karrierré vált. Híres balerinák mellett lépett színpadra, a Szőttes néptáncait ropta, majd a Pozsonyi Konzervatóriumban tanította balettra Szlovákia filmcsillagait. De mégis miben rejlik a tánc ereje?
Mi, nők gyakran beszélgetünk az ideális férfiról. Természetesen ahány nő, annyiféle ideál – és talán éppen ezért olyan nehéz meghatározni, milyen is valójában az „ideális férfi”.
A brownie titka a kívül sült, belül még lágyan csokoládés állagban rejlik. Ez a gazdag, vajas-csokoládés sütemény kevés hozzávalóból készül, mégis különleges desszert, főleg melegen, egy gombóc vaníliafagylalttal tálalva.
Olyan korban élünk, ahol a zene nemcsak személyes kifejezés, hanem széles körben fogyasztott tartalom. Fekete Tamás zongoraművésszel és tanárral a zene mai szerepéről, a művészi kifejezés változásairól és az előadóművészet belső folyamatairól beszélgetünk.
A lakosság egyharmada hosszabb-rövidebb ideig tartó álmatlansággal küzd. Vagy nem tudunk elaludni, vagy már kora hajnalban felébredünk. Mit tehetünk ellene?
A swap magyarul csereberét jelent. Olyan ügyletet, amely során mindkét fél jól jár. Már nem csupán a használt ruhák piacát jelenti, hanem minden más „nekem, neked még jó lehet” áru cseréjét. Hódít a SWAP!
Kezdetben a Monogram egy úttörő gondolat volt, amelyben összekapcsolódott az eredetiség és a művészet. Ez a kettős vált a Louis Vuitton-divatház szimbólumává...
Egy alma minden este, fogselyem nélkül nem megy, a fogkrém legyen extraerős... Mi az igazság? 1. számú tévhit: Két perc elegendő Egyáltalán nem elegendő!...
Mindent eladnak ma már méregtelenítés néven: kapszulákat, külföldi növények kivonatát, méregtelenítő teakeverékeket és fogyókúrás tapaszokat. Beöntésekre...
Amikor angyalokról esik szó, én elsőre a hurkás kis puttókra gondolok, és a sok szép, dimbes-dombos formára. Aztán amikor már a Victoria’s Secret angyalokra terelődik a szó, akkor rögtön az égig érő lábak, a hatalmas és színes szárnyak, no, meg a tökéletes női alakok és idomok villannak a szemem elé. Szép ez is, az is. Ugye?
Az antibiotikum használatáról (felírásáról és szedéséről is) megoszlanak a vélemények. Ha tudniillik az orvos mindenre az antibiotikumot javasolja, nagy...
Ismételjük át a biológiát. Kulcsfontosságú, hogy ismerjük a különbségeket a női és a férfiagy között. Csak így vehetjük elejét a sok kínlódásnak, ami általában...
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."