Egy fiatal édesanya férje megváltozott viselkedése és titokzatos üzenetei miatt kezd kételkedni a kapcsolatukban. Vajon valóban okot ad a helyzet a féltékenységre, vagy inkább a bizalom, az önbizalom és a párkapcsolati egyensúly kérdése kerül előtérbe?
Mikeš Mia kétgyermekes édesanyaként nagyot álmodott, majd hegyeket mozgatott meg, hogy fitneszmodellként pózolhasson a kifutón. Hogy később legyen mit mesélni...
Nem kell ahhoz divatbolondnak lenni, hogy az ember felismerje a divatmárkákat. A Louis Vuitton Monogram vászna idén ünnepli születésének 130. évfordulóját. Milyen körülmények között jött létre?
Katona Chiara magabiztos, modern lány, más, mint az anyukája – mindjárt el is meséli, mennnyi mindenben különböznek. Mégis jó, sőt, csodálatos a viszony köztük. Mert az anyukának nem kell olyannak lennie, mint a lányának, és fordítva, sőt, semmi ilyesmit nem kell elvárni egymástól.
A Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának hegedűművésze, valamint a komáromi művészeti alapiskola tanára, Borsányi Boris páratlan lelkesedéssel kalauzol bennünket a klasszikus zene világába, és osztja meg velünk a zene iránti szenvedélyét.
Szalai Ildikó a táncra tette fel az életét, és ami gyermekkori álomnak indult, az egy életre szóló karrierré vált. Híres balerinák mellett lépett színpadra, a Szőttes néptáncait ropta, majd a Pozsonyi Konzervatóriumban tanította balettra Szlovákia filmcsillagait. De mégis miben rejlik a tánc ereje?
Mi, nők gyakran beszélgetünk az ideális férfiról. Természetesen ahány nő, annyiféle ideál – és talán éppen ezért olyan nehéz meghatározni, milyen is valójában az „ideális férfi”.
A brownie titka a kívül sült, belül még lágyan csokoládés állagban rejlik. Ez a gazdag, vajas-csokoládés sütemény kevés hozzávalóból készül, mégis különleges desszert, főleg melegen, egy gombóc vaníliafagylalttal tálalva.
Olyan korban élünk, ahol a zene nemcsak személyes kifejezés, hanem széles körben fogyasztott tartalom. Fekete Tamás zongoraművésszel és tanárral a zene mai szerepéről, a művészi kifejezés változásairól és az előadóművészet belső folyamatairól beszélgetünk.
A lakosság egyharmada hosszabb-rövidebb ideig tartó álmatlansággal küzd. Vagy nem tudunk elaludni, vagy már kora hajnalban felébredünk. Mit tehetünk ellene?
A swap magyarul csereberét jelent. Olyan ügyletet, amely során mindkét fél jól jár. Már nem csupán a használt ruhák piacát jelenti, hanem minden más „nekem, neked még jó lehet” áru cseréjét. Hódít a SWAP!
A Valentin-napot hivatalosan is az év legmegosztóbb napjai közé sorolhatjuk, hiszen ilyenkor mindig két táborra oszlik a nagyérdemű. Pontosabban: háromra.
A költőktől általában azt várjuk, hogy a szerelemről szép metaforákkal, szépen csengő szavakkal nyilatkozzanak műveikben. Ám a nagy költők is voltak féltékenyek, csalódottak és megcsaltak.
Bálint-napra édes meglepetésekkel is készülhetünk. A várkonyi Amade Kastélyszállóban ( www.hotelamade.sk ) fehér csokiból cipellőket formáztak, s jól megtömték...
Idén februárban péntekre esik Valentin napja, tehát az egész hétvégét kedvesünkkel tölthetjük. Figyelem, Hölgyek és Urak, itt vannak az idei legforróbb randitippek!
Extrovertált ember lévén, mindig is a nyitottabb, a beszédesebb emberek társaságát kerestem. Tulajdonképpen nem is ismertem introvertált embert, egészen addig...
Közeledik a szerelmesek napja, így mindenki azon agyal, mivel lepje meg kedvesét. A mi összeállításunk rendkívül költséghatékony, sőt, garantáltan egyedi és szórakoztató lehetőségeket kínál.
A nők mindenkor szeretnének szépek és még annál is szebbek lenni. Azonban a kevesebb az néha, akarom mondani, majdnem mindig, több. Mondjuk, egy smink esetében. Meg a hiszti esetében is... De lenne itt még egy s más.
Terhesen hagytak magamra. Az utolsó tabu is ledőlt. Nem véletlenül óvják minden kultúrában a terhes nőt százszor jobban. A lélektan szerint annál rosszabb nem történhet a várandós nővel, mint hogy magára hagyják.
"Karácsonyi ajándék ötleteim: az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség, mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, magadnak tisztelet."