Az az ember tud sikeresen lefogyni, akinek erős a motivációja. Ez a fontos, nem a csodadiéták! Dr. Tóth Tamás elhízásgyógyászként nem fogyókúrát ír elő vagy kalóriatáblázatokat állít össze a páciensei számára, hanem azt vizsgálja, mi áll a súlygyarapodás hátterében.
Kedves olvasók, nem is kell messzire menni, ha kirándulni, pihenni vagy gyógyulni szeretnénk. Látogassunk el a szomszédos Magyarország történelmi városaiba és gyógyfürdőibe! Itt bizton otthon érezhetjük magunkat.
A labdarúgó-világbajnokság világszerte emberek millióit mozgatja meg. Habár a szurkolás nem nemhez kötött, mégis sok előítélet él a női futballrajongókkal kapcsolatban. Két meccs között utánajártam miért vannak ezek az előítéletek még mindig életben, és hol marad a női szurkolók megbecsülése a lelátók árnyékában.
Összeállításunkban ötletekkel próbálunk szolgálni, hogyan lehet egészségesebbé tenni táplálkozásunkat. A legfontosabb, hogy egészségesen viszonyuljunk az evéshez.
Mária tavaly nyáron töltötte be a bűvös ötvenet, ami kissé kibillentette. Főleg, hogy kamasz lánya dinoszaurusznak nevezi. Örült volna, ha egy profi csapat kezelésbe veszi, és igazán széppé varázsolja. Olyan magabiztosan széppé, hogy a lánya is hanyatt essen, mikor meglátja.
Folyamatosan segítenie kell egy másik embernek? Meg kell mentenie? Rendbe kell hoznia az életét? Mások felelősségének átvállalása nem segítség, hanem csapda. Hogyan menekülhet belőle?
Eljött a rózsás nyári ünnepek ideje. Számos délutáni és esti alkalom várja – ilyen a csipkés kesztyűs ötórai tea a barátnőnkkel –, hogy kivételes ruhaneműbe rittyentsük magunkat a saját és környezetünk örömére.
Miért hízik valaki akkor is, ha alig eszik? Tényleg az öröklődés benne a ludas? Miért fogynak nehezebben a nők – vagy miért nem működnek sokaknál a divatos fogyókúrás injekciók? Dr. Tóth Tamás obezitológus szerint a fogyás manapság nem pusztán akaraterő kérdése.
Júniusban már egyre inkább a könnyedebb, frissítőbb ízek kerülnek előtérbe, de a családi ebédek, hétvégi vendégségek és ünnepi alkalmak továbbra is megkívánják a házias finomságokat. Így válogattunk most recepteket.
Az egyiptomi festők más módon ábrázolták a valós életet, mint a maiak. Emlékezetből, szigorú szabályok szerint rajzoltak. Az egyiptomi művész mindent úgy mutat, hogy jellege a legtökéletesebben érvényesüljön.
Mire jó a Kriston-módszer? Ha valakinek erős menstruációs görcsei vannak, ha székrekedés kínozza, ha gyakran felfázik, elcsöppen a vizelete, akkor csodás dolog az, hogy tenni tud magáért: erőssé tornáztatja a záróizmait, illetve élénkíti hasi szerveinek vérkeringését.
Virul ez a kert, s virul vele a gazdája is. Szerettem volna azzal kezdeni az írást, hogy Futó Évi a munkáját tekintve az üzleti világban forog... S majdhogynem azt írtam: virágban. Merthogy ő a Táncoló Virágok Kertjének megálmodója.
Egy jó könyv minden nehézséget segít átvészelni. Lássuk, milyen könyvekkel csillapítják szomjúságukat szerkesztőségünk tagjai! Könyvajánlónk 6. részében Király...
Rovatunkban olvasóink leveleiből csemegézünk. A receptek rendkívül ötletesek, s talán nem tévedünk nagyot, ha azt hisszük, sok háziasszony kedvet kap, hogy saját konyhájában is kipróbálja őket.
Kísérj el intimtornára! Hátha rajtad is segít! – így csalogatott el a barátnőm néhány évvel ezelőtt egy bemutatóra. Császárral szültem, nincs gátmetszésem, nem küszködök vizeletvesztéssel, de még a változókor küszöbén sem állok. Minek menjek akkor intimtornára? Egy sereg kérdés kavargott bennem.
Hatalmas virágfejek között sétáltunk, virágos tortát szeltünk fel, barackillatú krémekkel kenekedtünk, andalító gitárzenét hallgattunk – és a világ legjobb táncosa táncolt nekünk. Ez volt az Új Nő jubileumi fogadása.
A Szlovákiából kitántorgott Andy Warhol az egyik legnagyobb sztárképzőművész volt Amerikában. Szitalenyomatai és azok másolatai ott függenek a leghíresebb otthonokban.
"Leszállt egy angyalka, s azt súgta nékem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek! Eszembe jutottál te és a családod, ezúton kívánok békés karácsonyt!"