Keszegh Zsuzsi számára minden szalag, minden hímzés és szoknyaredő fontos. Hogyan lehet a mai rágógumivilágban, mikor a padlásokat már több hullámban kiürítették, népviseletekre szert tenni? Ezt kérdezzük Zsuzsitól, a Csallóközi Táncegyüttes oszlopos tagjától.
Miben táncolnak a néptáncosok? A népviseletek beszerzése és fenntartása ma már komoly kihívást jelent. Mi a különbség a hétköznapi varrás és a viseletkészítés között?
Hanza Rolanda a zenére tette fel az életét. A Superar Zeneművészeti Alapítvány oktatójaként újító, játékos módon hozza közelebb a gyerekekhez a zene szeretetét. A muzsikaszón és éneken keresztül a gyerekek felszabadulnak, önbizalomra tesznek szert és megmutatják, mire is képesek!
Jól teljesítenek a munkahelyen, gondoskodnak a családról, elvégzik, amit kell. Elégedettnek látszanak. Mégis úgy érzik, nincs értelme az életüknek. A mosolygó, azaz rejtett depressziónak nincs hivatalos neve. De létezik.
A színek nemcsak a kifutón érvényesülnek kiválóan, hanem az egészségünkre is nagy hatást gyakorolnak. Ha a megfelelő színekkel vesszük magunkat körül, akkor befolyásolhatjuk a hangulatunkat.
A nők, akik már hordtak gyermeket a szívük alatt, szinte mindannyian tudják, hogy anyának lenni nem egyszerű és néha nem is hálás feladat – de csodálatos érzés! A kismamaság a sok gyönyörű élmény mellett azért megviseli az ember lányát.
A képet Caravaggio a római Santa Maria in Vallicella templom számára készítette. A festmény vihart kavart, a megrendelők tiltakoztak ellene, mivel az apostolok alakjait túl nyersnek, barbárnak találták.
Hűségesnek lenni ma azért nehéz, mert száz kísértés szaggatja szakadékony hálóját. Az az érzés ver bennünk gyökeret, hogy bármikor és bárhol találhatunk „jobbat”, mint az eddigi párunk.
Gyerekként nem jártam hittanra, később ismerkedtem meg a kereszténységgel és olyan emberek életútjával, akiknél Isten volt a főszereplő. Ők a szentek. Egy kis összefoglaló erről.
A pozbai Szentkút gyógyító erejéről nem egy, hanem rengeteg történet tesz tanúbizonyságot. A zarándokhely történetéről Hitka Szerént kérdeztük, aki saját bőrén is megtapasztalta a Szűzanya közbenjárását...
Tegyük a kezünket a szívünkre: hányszor, de hányszor megtörténik, hogy halogatjuk a preventív orvosi vizsgálatot! Pedig a legmegfelelőbb idő a vizsgálatra éppen a mai nap. Mert ha a HPV-vírussal kapcsolatban nem tudunk elég óvatosak lenni.
A világ egy új kifejezést tanulmányoz: Én-marketing, szól a jelszó. El kell adni magunkat – ezért kifényezzük az életrajzunkat, kihangsúlyozzuk a jó oldalunkat, valamiféle felfelé stilizált képünket adjuk el a külvilágnak.
Amikor fiatalok vagyunk, feszes bőrünk magasan tartja a szemöldökünket. Ahogy idősödünk, a kollagén csökken, az arcizmok gyengülnek és megereszkednek. Mit tehetünk ellene?
Mi történik akkor, ha túlzásba visszük a szófogadást, és valahogy megfeledkezünk saját magunkról? Meg lehet-e tanulni felnőttkorban, hogy mi ugyanolyan értékesek vagyunk, mint mások?
Mit üzensz a világnak a külsőddel? ÚJ NŐ KLUBEST! Személyiségfejlesztés, stílustanácsadás, tudatos ruhaválasztás... Hogyan tudunk az alkatunknak megfelelő...
Vajon létezik-e élet a Facebookon kívül? Ma már úgy néz ki, nemigen. Ki, mit és miért oszt meg az oldalán? Milyen helyet foglal el az életünkben? Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ.
Varga Zsuzsa azt mondja, hogy az életkor csak egy szám, és bizony neki nem csupán a bonbonjai álomszépek, hanem ő is gyönyörű, érett nőként hódít. Hatvanegy évesen is.
"Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre, bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik, hol laknak a jó kisgyerekek, akik megérdemlik a karácsonyi ajándékokat."