Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A hűség kódja egy rejtjeles üzenet. Előre jelzi: ha ezen az úton haladunk tovább, meg fogjuk csalni a párunkat. Mihalec Gábor 7 ilyen hűségkódot állított össze. Hét dolog van, amit mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy velünk biztosan ne történjen meg a hűtlenség.
Mikor más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Írta Novák Zita, a karvai Vidékfejlesztési Középiskola távutas diákja.
Az instamamik és a többi tökéletes feleség le akar nyomni a torkunkon egy szirupos képet az anyaságról. A szülőség nem egyenlő a flottul működő idilli élettel.
A gömöri falfestmények olasz mintákat követnek. Ha pauszpapírra átmásolnánk valamelyik körvonalait, annak pontos mását megtalálnánk Veronában. Ez azt jelenti, hogy itáliai mesterek festették ki a gömöri templomokat freskókkal.
Sokak szerint a tinikor életünk legszebb szakasza. Ám ahogy a tavasz sem csak örömet, meleget hoz, a tinédzserkorban is előfordulhatnak kevésbé örömteli, sőt akár nemkívánatos események.
Napi ajándékok december 24-ig! A fődíj 5 csillagos pihenés Esztergomban! Kattints minden nap egy ablakocskára, mely mögött minden nap más és más ajándék lapul...
Hedy Lamarrt, az osztrák-magyar származású amerikai színésznőt egyszer a világ legszebb nőjének nevezték, ő azonban inkább a legokosabb címre pályázott. Születésnapján, november 9-én ünnepeljük Európában a feltalálók napját.
Ha valaki Komárom belvárosában sétál, nem sejti, hogy a Zennie név alatt futó szépséges kirakat mögött egy háromgyermekes édesanya, Zsidek Enikő története rejlik, aki soha nem mondott le az álmairól.
A Dunaj sorozat rajongói számára nem ismeretlen Ján Nehera neve. Azt azonban talán kevesen tudják, hogy karaktere nem csupán a találékony forgatókönyvírók fejéből pattant ki, hanem nagyon is valós személy volt. A cseh üzletember Szlovákia legnívósabb áruházát hozta létre.
Miképp képes megváltoztatni életünket a jóga, és hogyan segíthet visszaszerezni a teljesítményorientált világban elveszített nőiességünket? Hrapka Zsófi, a Prana Yoga stúdió oktatója mesél nekünk.
Mikor szombatonként más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Nyolckor kezdődik ugyanis a tanítás, mi vagyunk a felnőtt csoport, akik virágkötészetet tanulunk Karván.
A PCOS és az IR sokszor kéz a kézben járnak, de az orvosok ma arra hajlanak, hogy valószínűleg az IR alakul ki előbb a betegeknél. Mire kell figyelni az egészséges életmódnál?
Sok helyütt már ünnepváró hangulat uralkodik, a lakásokat finom fenyőillat lengi be, a piacon, üzletben vásárolt vagy saját kezűleg készített adventi koszorúnak köszönhetően. Az adventi időszak a november 30-i vasárnappal kezdődött.
A biokozmetikumok már régen nem a kis, független márkák termékei. Korábban a biokozmetikumokat a kísérletezők és megrögzött természetimádók használták – ma már mindenki fürdőszobájában található egy-két biotermék. Miért nő ilyen gyorsan a kereslet irántuk?
"Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."