A világos hajkorona már az ókori görögöknél is a tiszta szépség jelképe volt. Isteneiket és istennőiket így szőke hajjal, kék szemmel és fehér bőrrel ábrázolták – ez nem kicsit elütött a jellegzetes balkán külsőtől.
Európa egy-két évtizede hatalmas problémával küzd: a nők nem szülnek. A népesség csökken, és a statisztikák azzal riogatnak, hogy ha a mi korosztályunk megöregszik, nem lesz, aki eltartson bennünket.
Norvégiában már a 80-as években készültek az iskolai zaklatás gyakoriságát felmérő országos vizsgálatok Egy Magyarországon készített felmérés szerint minden második(!) általános iskolai tanulót érintheti az iskolai közösségen belüli erőszak.
Mára bebizonyosodott, hogy nem csak az értelmi intelligenciánk (IQ) a fontos. Az érzelmi intelligenciánk (EQ) még fontosabb! Mégpedig azért, mert segítségével tudjuk megfelelően irányítani életünket a gyakorlatban, tudunk jól dönteni az adott pillanatokban.
A fő kérdés, amire a választ keressük, hogy otthon tudunk-e barnából szőkét festeni? Írnám, hogy nem, de a válasz ennél bonyolultabb. Én ugyanis otthon festett szőke vagyok.
Az alkoholizmusra való hajlam örökölhető. Ezt örökbe fogadott gyerekek eseteiből egyértelműen megállapították. Ugyanakkor senki sem menthető föl a személyes felelősség alól, mert a függőségre való hajlam aktivizálódásához számos egyéb tényező is kell.
Hogyan képzeljük el a művészt? Ül, rajzol, fest, szobrot formáz és gondolkodik, köré pedig szabad tereket képzelünk. Ezzel szemben mit csinál Ferdics Béla?
Magyar vagyok. Mit jelent ez manapság? Jelent még ez egyáltalán valamit? Történelmet, irodalmat vagy egyfajta gondolkodásmódot? Vagy csak azt, hogy ilyen nyelven beszélünk – még ki tudja, meddig?
Manapság divat arról beszélni, hogy jobb egyedül élni, mint párban. A házasság válságban van – állítják a szakemberek. S nem véletlen! Egyre több nő és férfi hallgat az eszére, s azt mondja: nem engedem, hogy kibabráljanak velem.
Ahogy véget ér a tél, és megjelennek az első friss tavaszi zöldségek a piacokon, az asztalunk kínálata is lassan átalakul. A nehezebb, tartalmas téli fogások helyét egyre inkább átveszik a könnyedebb, friss alapanyagokból készült ételek.
A mellrákot modern betegségnek tartjuk, mégis megtaláljuk az ábrázolását a régi festményeken (a mellbimbó befelé fordulása, kemény csomó a mellben, vagy a hónaljban).
Miért csak a férfiak szeretik a pornót? Megcsalásnak számít? A férjem prostituálthoz jár. A válaszokat megpróbáltuk legjobb tudásunk szerint pontokba szedni. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus volt a segítségünkre.
A Netflix Szexoktatás (Sex Education) című sorozata egy kis visszatekintésre késztetett, mert úgy éreztem: tizenöt év felett ezt a sorozatot mindenkinek látnia kell.
Vajon miért követik százhatvanezren Jákli Mónikát? Mi rejlik a szőke bikinimodell Instagram-sikerének hátterében? S egyáltalán – mennyire vagyunk tudatosak mi, felnőttek azzal kapcsolatban, hogy kiket nézegetünk a közösségi médiában?
Azt mondják, Paul Bocuse tette sztárrá a szakácsokat. Egy évvel ezelőtt hunyt el. Ugyanabban az ágyban halt meg, ahol 92 éve a világra jött. Az ő nevéhez...
Iskolák viadala: harc a gyermekekért. Ezzel a két szóval jellemezhető az a jelenség, mikor az iskolák egymás elől próbálják elszipkázni az elsősöket. Néha...
Hétfőn voltunk beiratkozni az iskolába! Az első nagy mérföldkő az életünkben az óvoda volt. Akkor is ugyanez a furcsa, szívtájéki szorongató érzés kerített...
A negyedik részben olyan gyakorlatokat állítottunk össze, melyek gumiszalag segítségével végezhetőek. Megdolgoztatják az egész testet. Az edzés alatt a gumi...
Vladimír Krčméry orvosprofesszor nevét főleg azok ismerik, akik érdeklődnek a járványok iránt. Sokat gyógyított a fejlődő országokban, ezért jól ismeri a fehérjetüskés koronához hasonló vírusszörnyek természetét.
Mivel és kivel játsszon a gyermek? A szakértők szerint csak úgy fejlődik a picik belső világa, ha hagyjuk őket egyedül is játszani. Például úgy, hogy a kezükbe...
Mi történik a gyerekkel, aki látja, hogy apja rendszeresen „kiakad”, és odavág egyet az anyjának? Vagy ha iszik, kibújik belőle a vadállat, tör-zúz... A...