Sorozatunkban szépséges modellünk Deák Tóth Szandi anyaszerepben mutatkozik be, kisfia lassan négy hónapos. Megkérdeztük, hogyan változott meg a szépségrutinja az anyaság után.
Tyra Banks sok olyan helyzetet teremtett, amiből nem lehetett jól kijönni, s a modelljelöltek lelkivilágát szép lassan darabokra törte. Azóta sok cikk próbálta feldolgozni, hogyan szállt a dicsőség Tyra Banks fejébe, s hogyan lett topmodellből, a modellek királynőjéből a modellek ellensége.
Sajnos, a nők nagy része bizalmatlanul fordul a teste felé. Amikor a tükörbe néz, nem a szépet, a termékenyt, az egészségeset látja, mivel senki sem beszélt neki szeretettel a nőiességről. Pedig a testünkkel kiépíthető kapcsolat nagyon fontos.
Mit hagyott maga után a Topmodell leszek! sorozat? Tyra Banks elérhetővé tette a jelöltséget mindenkinek, aki mindenbe belement, csak hogy csillámos álmait elérje.
Egy súlyos baleset után Míra emlékezetét vesztve tér haza a családjához. Amikor kiderül, hogy a baleset férje hibájából következett be, végül emlékei is visszatérnek, és szembenéznek azzal, hogy csak közösen próbálhatják meg helyrehozni az életüket.
Szegény március nyolcadika! Mert mit is ünnepeltünk ezen a napon idén is? A többségnek bizony halvány gőze sincs róla. És ha tudja, akkor azóta betartotta az akkor megfogadott dolgokat?
Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A parlament május végén új közoktatási törvényt fogadott el, amelyet már szeptemberben be is kellett vezetni. Mindez szépen hangzik, ám a gyakorlat mást mutat. Az új törvény elkapkodott, sok szempontból átgondolatlan, és néhány pontjában veszélyes a magyar iskolákra.
A Sobieski-Szeiff család leszármazottai ma elsősorban Pozsony, Dunaszerdahely, Győr és Budapest környékén élnek. Dr. Győrszigeti Szakács Lajos, Szentendrén élő történész, katonatiszt 22 éven keresztül kutatta családfáját.
Két királynő: I. Erzsébet és Stuart Mária. Két egyenrangú fél hatalomvágya és szenvedélyessége. Első pillantásra ez az üzenete a SZEVASZ színház Két királynő című darabjának. Az előadás azonban ettől sokkal többről szól.
Jelszavunk a jól megválasztott kabátra legalábbis érvényes, hiszen mostantól hosszú ideig őkelme lesz látható rajtunk úton-útfélen. Mi most egy kis biztató használati utasítással végigvonulunk az idei termés jellegzetes darabjain.
Madonna és Felicity Huffmann más tempóban, más stílusban járják be életútjukat – mégis közös bennük, hogy nem engedik, hogy bárki más szabja meg helyettük, miben hisznek, hogyan élnek, és milyen nőként maradnak meg a világ színpadán.
Balogh Csaba nevét bizonyára sokan ismerik. A ma már nyugdíjas pedagógus vezeti a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola gyermekkarát. Egykori diákjai szívesen visszajárnak hozzá. Munkásságát a város polgármesteri díjjal köszönte meg.
Új rovattal kívánunk kedveskedni olvasótáborunk-nak,hogy velünk együtt mazsolázgassanak a divat és a szépségipar új fejlesztéseiből. Legyen az klasszikusan kifinomult vagy szokatlanul meghökkentő, mi tudatjuk Önökkel, hogy megszületett.
Legyen szó a csallóközi és mátyusföldi gyökereket összekötő kapcsolatokról, vagy egy magyar–algériai szerelem hidat verő történetéről: párjaink hite közös abban, hogy a szeretet túlmutat kultúrán, távolságon, nyelvi korlátokon és konvenciókon.
A sport néha többről szól, mint eredményekről, érmekről és rekordokról. Sokszor egy gyermek álma, egy család áldozata, és az a hit áll mögötte, hogy a tehetségnek utat kell adni. De mi történik akkor, amikor a sport világa találkozik a politikával és a moralizálással?
"Karácsonyi ajándék ötleteim: az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség, mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, magadnak tisztelet."