Az Instagram lassan már csak kenceficéket dob fel. Ezzel kenjem magam, azzal maszkírozzam. Nem ritkák a tízlépéses rutinok. Az alapelv: használjunk minél több terméket. Miért? Talán annyiszor szebbek leszünk? A kencefice ma alapvetés, sok kutató szerint pedig ipari méreg.
Két évvel ezelőtt egy ötletből, lelkesedésből és rengeteg munkából megszületett a Paca alkotóház. A Paca története azonban nemcsak a művészetről szól, hanem az útkeresésről, az újrakezdésről és egy olyan közösség kialakulásáról is, amelyben jó együtt lenni.
Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nemcsak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.
Mélakór, búskomorság, levertség, életuntság, melankólia, szplín – vagy egyszerűen „depi”. Ha azt érzi, mindentől elmegy a kedve, mert nap nap után mindig korábban nyugszik le a nap, hamarabb jön a sötétség, van egy jó hírünk: le lehet győzni a rossz hangulatot.
Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
A nő nem férfi! A tudomány eddig általánosságban vizsgálta az emberi testet. S főleg a férfitestet vizsgálta, nem a nőit. Mindent a férfitestre szabtak, még a vizsgálóműszereket is. Holott a női test sok más, mint a férfitest.
Az embertársaink iránti tiszteletadás egy alapvető emberi norma (kellene, hogy legyen). A tiszteletadás formái az egyes történelmi szakaszokban eltérőek, ám a lényeg nem változik. Novák Zita szubjektív véleménye.
Évi története egy szerelemmel induló, majd fájdalmas titkokkal és csalódásokkal teli házasságról szól, amelynek következményeit évekkel később is magán viseli. Olvassák el történetét!
A szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
Vivienne Westwood neve mára elválaszthatatlan a punk divattól és a brit divattörténettől. A 2022-ben elhunyt tervező több mint fél évszázadon át formálta merész, szabályokat felrúgó ötleteivel az öltözködést, örökségét pedig ma férje és egykori alkotótársa, Andreas Kronthaler viszi tovább a divatház kreatív igazgatójaként.
Ma is sokszor megkérdezik egymástól a nők, hogy „ki a manuszod?”. Ugyanezt kérdezték a római nők is: Ki gondoskodik rólad? A manusz ugyanis a gyámot jelentette.
Vajon manapság mennyi diáklány ,,kénytelen" megkeresni a lakbérét és a tandíját mindenféle szolgáltatásból? Mennyien adják oda a testüket, csak hogy kényelmesebb életet élhessenek?
Erről a lakásról először az jut az eszünkbe: itt lakva-élve minden csak tökéletes lehet! Az ajtón túl igazi angolos-viktoriánus hangulatú enteriőrt találunk, mely időtállóságot, „jófajta” konzervativizmust” sugároz.
Ketten vannak, anya és fia. A fiú nem szeretne anyán osztozni, aki épp randira készül. Az azonban félrecsúszik, így a fiúnak találékonynak kell lennie... Lapozzák végig fotósztorink izgalmait!
Miért van az, hogy párkereséskor mindig ugyanazt a rossz embert találjuk meg, ugyanabba a rossz helyzetbe megyünk bele? A sématerápiáról Szabó-Bartha Anett szakpszichológussal beszélgettünk.
Miért verekszik annyit a gyerekem? Megéri-e együtt maradni egy rossz házasságban a gyerek miatt? Mennyire viseli meg a válás a gyereket? A mai szülőt leginkább foglalkoztató kérdésekről beszélgettük Dr. Ranschburg Jenővel egy korábbi interjúnkban.
Képzelje el, hogy létezik egy étrend, ahol nem szükséges kalóriákat számolgatnia, mégis pontosan tudja, miből mennyit fogyaszthat. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan állíthat össze olyan napi étrendet, amely nemcsak a fogyást támogatja, hanem a közérzetét is javítja.
Fotósztorink forgatókönyve anya és a fia történetét meséli el. Ketten vannak, apu már nincs, anya pedig randira készül. A fiú pánikol, anyját teljesen magának akarja. Nincs ennél aktuálisabb téma a szingli anyukák számára.
A portrék a reneszánsz idején rendkívüli népszerűségre tettek szert. Már nem csupán királyok és királynők rendelték meg őket, hanem bárki, akinek pénze volt rá. A portrék stílusa is egyre változatosabb lett.