Az Instagram lassan már csak kenceficéket dob fel. Ezzel kenjem magam, azzal maszkírozzam. Nem ritkák a tízlépéses rutinok. Az alapelv: használjunk minél több terméket. Miért? Talán annyiszor szebbek leszünk? A kencefice ma alapvetés, sok kutató szerint pedig ipari méreg.
Két évvel ezelőtt egy ötletből, lelkesedésből és rengeteg munkából megszületett a Paca alkotóház. A Paca története azonban nemcsak a művészetről szól, hanem az útkeresésről, az újrakezdésről és egy olyan közösség kialakulásáról is, amelyben jó együtt lenni.
Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nemcsak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.
Mélakór, búskomorság, levertség, életuntság, melankólia, szplín – vagy egyszerűen „depi”. Ha azt érzi, mindentől elmegy a kedve, mert nap nap után mindig korábban nyugszik le a nap, hamarabb jön a sötétség, van egy jó hírünk: le lehet győzni a rossz hangulatot.
Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
A nő nem férfi! A tudomány eddig általánosságban vizsgálta az emberi testet. S főleg a férfitestet vizsgálta, nem a nőit. Mindent a férfitestre szabtak, még a vizsgálóműszereket is. Holott a női test sok más, mint a férfitest.
Az embertársaink iránti tiszteletadás egy alapvető emberi norma (kellene, hogy legyen). A tiszteletadás formái az egyes történelmi szakaszokban eltérőek, ám a lényeg nem változik. Novák Zita szubjektív véleménye.
Évi története egy szerelemmel induló, majd fájdalmas titkokkal és csalódásokkal teli házasságról szól, amelynek következményeit évekkel később is magán viseli. Olvassák el történetét!
A szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
Vivienne Westwood neve mára elválaszthatatlan a punk divattól és a brit divattörténettől. A 2022-ben elhunyt tervező több mint fél évszázadon át formálta merész, szabályokat felrúgó ötleteivel az öltözködést, örökségét pedig ma férje és egykori alkotótársa, Andreas Kronthaler viszi tovább a divatház kreatív igazgatójaként.
Lelkünk sóvárogva kiált a júniusért! Erre várunk egész évben. Mágikus egy hónap, hiszen a csillagászati nyár kezdetét is ettől a hónaptól számítjuk: Szent Iván éjszakája egybeesik a nyári napfordulóval.
Az ital tönkreteszi a kapcsolatainkat! Iszol néha egy pohárkával? Felnyitsz egy üveg bort, ha rossz napod van? Mikor válik az ivás függőséggé? És hogyan lehet kigyógyulni belőle?
Együtt élni egy emberrel, akit már nem szeretünk, nehéz. Mégis ódzkodunk attól, hogy kimondjuk: vége. Hiszen ezzel megfosztjuk magunkat az érzelmi és anyagi biztonságtól. Sőt, beismerjük, hogy igenis kudarcot vallottunk.
Vannak szülők, akik csakúgy, mint saját napjaikat, még gyermekeik szünidejét is szigorúan megtervezik, megint mások hagyják, hadd tegye a gyerkőc, amit akar. A szünidő kellemes eltöltéséről egy pszichológust kérdeztünk.
A hang spirituális erővel bír, közelebb hozza a földihez az égit. A hangterápia hívei legalábbis ezt vallják. Bencsik Erika hangtál-terapeuta, mentálhigiénés szakember. Széles mosollyal fogad bennünket, és közben ragyog.
Királyhelmec azon városok közé tartozott, ahol sok zsidó élt. Nagy részük a náci gázkamrákban lelte halálát, emlékeik azonban megmaradtak. Például épületek formájában, melyekben megvan az az egyediség, ami minden ilyen „hagyatékot” különlegessé tesz.
Mit tegyen a kismama, ha kirándulni vágyik? Először is leszögezném: a terhesség nem betegség, csak más állapot. Vagyis nem kell sanyargatnia magát a kismamának nyáron sem, szabad a kirándulás és az ejtőzés!