Mitől lesz valaki igazán erős férfi? Attól, hogy nem mutatja ki a gyengeségét, vagy épp attól, hogy bátran szembenéz vele? Egy olyan férfi mesél az útjáról, aki szerint az önismeret nem luxus. Urbán Péter (Komárom) a Tandem Civil Egyesület trénere.
Pár éve láttam először a péksütemények kínálatában bagelt egy ausztriai kézműves pékségben. Kicsi, kerek, puha fánkféle, közepén lyukkal. Mivel volt belőle glutén- és laktózmentes is, vettem belőle néhányat, jó lesz a gyerekeimnek. A csomagoláson levő képen láttam, hogy mint a szendvicset, ketté lehet vágni, mehet bele saláta, sonka, paradicsom, a tetejére pedig a magokkal megszórt vagy sima karika. És kész is.
A női testépítés első ikonja az amerikai Lisa Lyon volt, aki súlyzós edzéssel formálta a testét – és művészetté emelte a testépítést. Olyan híres fotósok fotózták, mint a divatfotós Helmut Newton, aki az új női testideált látta benne.
Az iskolakezdés nem minden gyermek számára ugyanabban az életkorban válik zökkenőmentessé. Azt járjuk körül, milyen jelek utalhatnak iskolaérettségi, tanulási vagy beilleszkedési nehézségekre, és miért fontos, hogy a szülők időben felfigyeljenek a változásokra.
Szeptemberben ismét jólesik több időt tölteni a konyhában, elővenni a tartalmasabb fogásokat, süteményeket és a télire eltehető finomságokat. Válogatásunkban ezúttal sós és édes receptek, gyümölcsös desszertek és befőznivalók egyaránt helyet kaptak.
Georges Seurat a festészetet tudományos színelmélettel ötvözve alakította ki különleges, pontokból építkező technikáját. Rövid pályafutása alatt olyan új irányt teremtett, amely egyszerre váltott ki vitákat, és tette őt az avantgárd egyik meghatározó alakjává.
Váratlanul érkezik, és legtöbbször nem lehet tudni, mi váltja ki. A migrén egyáltalán nem egyszerű fejfájás. Betegség, amely több százezer embert érint. Meg lehet szabadulni tőle?
Amikor a gyermekek kirepülnek otthonról, nemcsak a ház lesz csendesebb — sok szülő lelkében is üresség marad. Az 5 órai tea legújabb epizódjában erről a jelenségről beszélgetünk Mátyus Zoltán pszichoterapeutával.
Bécs egyik nevezetessége a rengeteg kávéház. Ki hinné, hogy a bécsiek először azt hitték, a fekete bab tevék etetésére szolgál... Azóta persze a bécsi kávé már világhírű.
A sorrend megcserélődött. Sok fiatal szerint a szerelem és a szex sorrendje teljesen felcserélődött: előbb van a szex, aztán esetleg a szerelem. Persze, ha lesz egyáltalán szerelem... Többnyire nem lesz.
Gyakran halljuk nőktől: orvosságot kaptam a miómámra. Pedig a mai tudásunk szerint nem létezik rá orvosság. A miómáról dr. Igor Slezákot kérdeztük, a dunaszerdahelyi Sagax Klinika szakorvosát, aki a mióma és az endometriózis kezelésében jeleskedik.
Első alkalommal hirdetették meg a Kukkonia Art Garden versenyt. A jelentkezők felfedhették a bennük megbúvó tehetséget, s azt is megmutathatták, milyen gyönyörű hely az, ahol élünk.
Beszéljünk a pornóról! Káros, nem káros? Mátyus Zoltán pszichoterapeuta pozsonypüspöki rendelőjében többek között a függőségekkel is foglalkozik. Mit jelent, mikor valaki már maga jelentkezik a szakembernél, hogy gyógyulni akar „a sok pornónézésből”?
A csevice szláv eredetű szó, savanyút jelent, s ahogy a képek mutatják: savanyúvizet. A csevicék igazi különlegességei a palócság által lakott tájaknak.
Dézsi Réka az első minősített dúla Magyarországon. „Ott lenni, amikor valaki megérkezik erre a földre, akkora szentség, amely elmondhatatlan!” – vallja, megannyi gyönyörű kisbaba születésének emlékével a titkos dobozában.
A böjti időszakban sokszor nem egyszerű kitalálni, milyen húsmentes étel kerüljön az asztalra. A töltött tészták és derelyék éppen ezért tökéletes választásnak bizonyulhatnak: a család minden tagja megtalálhatja köztük a kedvencét!
"Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében. "