Ary, a fényes szőrű barna lovacska a lovasudvar motorja, Shuri, a szürke szépség pedig a lelke. Ekecsen vagyunk, a Zahira lovasudvarban, a mosolygó napocska benne Csápai Ildikó.
Itt a tavasz, lassan útra kell a fél ország – pakkal, pakk nélkül. Utazás közben is tudni illik, hogy mi illik. Még akkor is, ha éppen nem ismer bennünket senki sem.
Hogy milyen kockázatos világban élünk, arra igazából akkor döbbenünk rá, amikor kitör egy nagyobb vész, például megkergülnek a marhák. Holott a veszélyes anyagok bekerítettek minket. Itt vannak mindjárt az ennivalóink.
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy valaki évekre elveszítse a bátorságát. Olvasónk levele nemcsak a vezetéstől való félelemről szól, hanem arról is, milyen mély nyomot hagyhat a bizalomhiány.
Tetszik vagy sem, a pletyka kultúránk része. Mert bár lenézzük és megvetjük, haszontalan időtöltésnek tartjuk, az utóbbi időben egyre erőteljesebbek a rehabilitációját követelő hangok.
Hogyan építette fel Kinga tudatosan a saját „karrierjét” kapcsolatokon, számításon és szerepjátékon keresztül, miközben emberileg alig változott: végül mindene meglett, csak az őszinte érdeklődés és melegség hiányzott belőle.
A hölgyek harmada úgy vészeli át a változókort, hogy meg sem érzi. Ugyanis vannak nők, akiknél az ösztrogénhormon nagy mennyiségben termelődik a klimax után is. De mi van a többiekkel?
A bántalmazó manipulálja az áldozatát, akinél kialakul a függőség. Elhiteti az áldozatával, hogy csak vele szimbiózisban létezhet, fokozatosan elszigeteli a családjától és a környezetétől.
Interjúalanyunk, Adrienn, két kislány édesanyja (öt és hét évesek). Egészségügyi középiskolát végzett, Ausztriában dolgozik egy idős- és szociális otthonban, a Lélekgyógyító Alapítványnál pedig konzulensi minőségben tevékenykedik.
Manapság sokan saját kezükbe veszik a sorsukat, és megtermelik saját szükségletükre a zöldséget. Fölesküsznek a szezonalitásra, arra, amit a természet éppen ad, és nem keseregnek azonnal, ha a fagy elviszi a sárgabarackot, ezért abból kevesebb jut.
A koronavírus miatti bezártság talán a gyerekeket viselte meg legjobban. Mit tehet a szülő, ha gyermeke elszokott az emberi kapcsolatoktól és beszippantotta őt az online világ?
Rosszul hangzik, és általában már attól is mérgesek vagyunk, ha valaki mellettünk konstatálja, hogy már nincs sok hátra a nyári napokból. Lecsitítjuk, és sóhajtunk. Tudjuk, hogy igaza van, de nem akarjuk elfogadni.
Itt a nyár, közszemlére kerülnek a testek, mi pedig szorongunk a felesleges kilók miatt. Összeállításunkban egy új tudomány, a nutriepigenetika szempontjából jártuk körbe a témát.
Költői kérdések, nem várt kijelentések és sok-sok felháborodott ember. Ez jellemzi általában egyik „kedvenc” tevékenységünket, ami nem más, mint a hivatali ügyintézés.
Egy virágillatú napon jártam először Máriacsalád-pusztán. Egykor pálos szerzetesek éltek itt, a romokból kinőtt fák viszont mutatják, hogy senkinek nem hiányoznak. A falak mintha azt sugároznák: Most így van, de volt máshogy is!
A koronavírus okozta hónapokig tartó „szobafogság” után jólesik a szabadban való tartózkodás, a napfény élvezése. A mértéket azonban itt is érdemes betartani!
Récsei Noémit sokan önálló beszélgetőestjei miatt szeretik: olyan témákkal foglalkozik, melyek a széles közönség érdeklődését felkelthetik. Ilyen volt a kétnyelvűség, a mesélés lélektana, a digitális kultúra, a függőségek...
Hiába mondtam neki, hogy a maratonon se szednek belépőt. Mire befejeztem a mondatot, már nem volt rajtam a bugyi... Hét évig voltunk párban, megkérte a kezem. És én eldöntöttem magamban, hogy ő az igazi.
Vannak emberek, akiknek szűk a világ. Mindent meg akarnak ismerni, kicsit birtokba venni – aztán továbbállnak, hogy egy új helyen, új emberek között kis időre megint megálljanak, s új helyszínen találják ki önmagukat.