Ary, a fényes szőrű barna lovacska a lovasudvar motorja, Shuri, a szürke szépség pedig a lelke. Ekecsen vagyunk, a Zahira lovasudvarban, a mosolygó napocska benne Csápai Ildikó.
Itt a tavasz, lassan útra kell a fél ország – pakkal, pakk nélkül. Utazás közben is tudni illik, hogy mi illik. Még akkor is, ha éppen nem ismer bennünket senki sem.
Hogy milyen kockázatos világban élünk, arra igazából akkor döbbenünk rá, amikor kitör egy nagyobb vész, például megkergülnek a marhák. Holott a veszélyes anyagok bekerítettek minket. Itt vannak mindjárt az ennivalóink.
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy valaki évekre elveszítse a bátorságát. Olvasónk levele nemcsak a vezetéstől való félelemről szól, hanem arról is, milyen mély nyomot hagyhat a bizalomhiány.
Tetszik vagy sem, a pletyka kultúránk része. Mert bár lenézzük és megvetjük, haszontalan időtöltésnek tartjuk, az utóbbi időben egyre erőteljesebbek a rehabilitációját követelő hangok.
Hogyan építette fel Kinga tudatosan a saját „karrierjét” kapcsolatokon, számításon és szerepjátékon keresztül, miközben emberileg alig változott: végül mindene meglett, csak az őszinte érdeklődés és melegség hiányzott belőle.
A hölgyek harmada úgy vészeli át a változókort, hogy meg sem érzi. Ugyanis vannak nők, akiknél az ösztrogénhormon nagy mennyiségben termelődik a klimax után is. De mi van a többiekkel?
A bántalmazó manipulálja az áldozatát, akinél kialakul a függőség. Elhiteti az áldozatával, hogy csak vele szimbiózisban létezhet, fokozatosan elszigeteli a családjától és a környezetétől.
Interjúalanyunk, Adrienn, két kislány édesanyja (öt és hét évesek). Egészségügyi középiskolát végzett, Ausztriában dolgozik egy idős- és szociális otthonban, a Lélekgyógyító Alapítványnál pedig konzulensi minőségben tevékenykedik.
„Van gyerekük?“ – kérdezik tőlem sokszor. Mindig azt kell válaszolnom: nincsen. De ugyanúgy mondhatnám azt is, hogy volt. Csak meghalt. Mintha kést forgatnának a szívemben.
Manapság is rengeteg szerelmi drámáról hallunk, régebben azonban sokkal jobban takargatták a félresiklásokat. Egy idő után azonban mindenkiből előtörnek a régi sérelmek. Egy olvasónk megosztotta velünk életének kalandos történetét.
Ezek a „bölcs tanácsok” generációról generációra hagyományozódnak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy kötelességünk őrizni a tüzet: szent kötelességünk a jó tanácsokat tovább adni az eljövendő generációknak.
Nemrégiben érdekes felmérést készítettek Szlovákiában a hűtlenségről. Úgy tetszik, az emberek jelenvalónak és törvényszerűnek fogadják el a hűtlenséget: egyszer téged csalnak, máskor te csalsz...
Mit tartsunk az elvárásokról? Az elvárás nem mindig negatív valami. A pozitív elvárás például ösztönözhet is: hiszen az, akiről feltételezik, hogy végre tud hajtani valamit, erősítésként élheti meg ezt az elvárást.
Emlékszünk még az iskolás kísérletre? Fogjunk egy szem babot, és helyezzük egy kupac vizes vattára... Tápoldatozás a talaj nélküli hajtatásban: ez a hidropónia.
A várkonyi gyümölcsösben javában zajlik a szilva betakarítása. Hogyan szüretelik a szilvát? Képeink a "rázd meg a fát" gépesített változatát mutatják be.
Egy okos ember szerkesztett egyszer egy szótárt. Egy női szótárt. Ez a szótár egyszerűen kezdődik: az igen = nem, a nem = igen. Vagyis a szerző feltételezi, hogy a nők egyszerűen az ellenkezőjét mondják annak, amit gondolnak.
Képeinken Gúta három nagy nevezetességét láthatjuk: a fedett hidat, a város címerében a régi várat, és modellünk mögött a híres hajómalmot. Ha tisztelegni szeretnénk a vízimolnárok emléke előtt, vezessen Gútára az utunk!
"Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre, bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik, hol laknak a jó kisgyerekek, akik megérdemlik a karácsonyi ajándékokat."