Az Instagram lassan már csak kenceficéket dob fel. Ezzel kenjem magam, azzal maszkírozzam. Nem ritkák a tízlépéses rutinok. Az alapelv: használjunk minél több terméket. Miért? Talán annyiszor szebbek leszünk? A kencefice ma alapvetés, sok kutató szerint pedig ipari méreg.
Két évvel ezelőtt egy ötletből, lelkesedésből és rengeteg munkából megszületett a Paca alkotóház. A Paca története azonban nemcsak a művészetről szól, hanem az útkeresésről, az újrakezdésről és egy olyan közösség kialakulásáról is, amelyben jó együtt lenni.
Hogy milyen lehetett a nő helyzete a nagyon régi időkben, nem nagyon tudjuk, hiszen nemcsak a történelem régebbi korait, hanem a néhány évtizeddel ezelőtti események sok részletét is sűrű homály fedi. Viszont évezredek óta azt sulykolják belénk, hogy a legbűnösebb lény a Földön a nő, hiszen miatta űzettünk ki a paradicsomból – Ádám ártatlan, a közelben sem volt.
Mélakór, búskomorság, levertség, életuntság, melankólia, szplín – vagy egyszerűen „depi”. Ha azt érzi, mindentől elmegy a kedve, mert nap nap után mindig korábban nyugszik le a nap, hamarabb jön a sötétség, van egy jó hírünk: le lehet győzni a rossz hangulatot.
Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
A nő nem férfi! A tudomány eddig általánosságban vizsgálta az emberi testet. S főleg a férfitestet vizsgálta, nem a nőit. Mindent a férfitestre szabtak, még a vizsgálóműszereket is. Holott a női test sok más, mint a férfitest.
Az embertársaink iránti tiszteletadás egy alapvető emberi norma (kellene, hogy legyen). A tiszteletadás formái az egyes történelmi szakaszokban eltérőek, ám a lényeg nem változik. Novák Zita szubjektív véleménye.
Évi története egy szerelemmel induló, majd fájdalmas titkokkal és csalódásokkal teli házasságról szól, amelynek következményeit évekkel később is magán viseli. Olvassák el történetét!
A szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
Vivienne Westwood neve mára elválaszthatatlan a punk divattól és a brit divattörténettől. A 2022-ben elhunyt tervező több mint fél évszázadon át formálta merész, szabályokat felrúgó ötleteivel az öltözködést, örökségét pedig ma férje és egykori alkotótársa, Andreas Kronthaler viszi tovább a divatház kreatív igazgatójaként.
A miniatúrafestés sok száz évre tekint vissza. Díszíthet kódexet, könyvet, de bármilyen más hordozón is megjelenhet – ahogy Zsemlye Szabinánál a műkörmön.
A közfelfogás szerint a szex a fiatalok kiváltsága. Sokan azt gondolják, hogy a változókorral együtt a szexuális vágy is nyomtalanul eltűnik, és az időskori szexualitást ízléstelennek tartják.
Sokszor a művészi finomság olyan hétköznapi foglalkozásokban is megjelenik, mint a körömdíszítés. Zsemlye Szabina a művészek közé sorolható, hisz körmeivel nemcsak a Csallóközt, de Európát is bevette.
Az én szüleim zárt ajtók mögött veszekedtek. Ma viszont már azt gondolom: mennyivel egyszerűbb lett volna a gyerekkorunk, ha szüleink a kiadós, olaszos véleménycserét választják!
Vannak betegségek, melyek nemcsak az orvosi szaknyelvben, de a laikus köztudatban is rövidítésük révén váltak ismertté. Ilyen betegség az „SM”, azaz a szklerózis multiplex.
Hol vannak a filmekben látott apák, aki megoldják a kétismeretlenű egyenleteket, szombaton fonott kalácsot sütnek, vasárnap pedig piknikezni viszik a családot? Lehet, hogy nálunk, otthon!
A 20. század fordulója idején a festőket érdekelni kezdte, hogyan ábrázolhatnák az érzelmeiket. Eltorzított formákkal és felfokozott színekkel erős érzelmeket fejeztek ki. Ez a stílus expresszionizmus néven vált ismertté.
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."