„Mindenhol azt hallom, hogy nem vagyok elég jó. Így megy ez egész életemben” – mondja Victoria Beckham abban a háromrészes dokumentumfilmben, amely azt követi nyomon, hogyan lett végül a leszólt bulvárcelebből tisztelettől övezett divattervező és vállalkozó.
Közismert, hogy a szívinfarktus hátterében vérrögképződés áll. Kevésbé közismert azonban, hogy létezik a másik végleten, az alvadásképtelenségen alapuló betegség is: ez a vérzékenység, orvosi nevén: hemofília.
Dunaszerdahelyen a MOL Aréna keblében megnyílt Story Bar nyitófogadásán jártunk. Belecsöppentünk egy „sztori” közepébe: az unicumos és a pék mesélt a jó étel és jó ital titkáról.
A női klimaxszal sok könyv foglalkozik, készült róla számos podcast, beszélünk róla. A férfiklimaxról jóval kevesebb szó esik, pedig a férfiak is elszenvedik ezt a nem éppen könnyű időszakot – a hormonális változások az ő testükre és belső világukra is hatással vannak.
Katalin története kívülről akár rendezett, biztonságos életnek is tűnhetett: házasság, gyerekek, otthon, anyagi stabilitás. A látszat mögött azonban egyre több lemondás, magány és csalódás gyűlt össze...
Gergely Papp Adrianna Debrőd község polgármestere, Kassa megyei képviselő. Férfiként kell-e viselkedni a politikában; mik a nők erősségei; harc-e a feminizmus vagy közös érdek? – cikkünkből kiderül.
Abortusz. Az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet, amelybe nő juthat. A magzatvédők keményen ellenzik, az abortusz jogáért küzdők bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen rossznak tartják.
Aki már átélte, tudja, milyen kellemetlen a hólyaggyulladás: pillanatonként kell a vécébe szaladni, és alig távozik egy-két csepp vizelet, az is csípős fájdalom kíséretében.
Meglepetést készítettünk az Új Nő olvasóinak: a következő hetekben folytatásos „kisregényünket” olvashatják, melynek egyes részeit minden hónapban más munkatársunk írja. Az első rész Póda Erzsébet munkája.
Az abortusz körül rendszeresen viták lángolnak föl. Ezeket a vitákat többnyire férfiak szítják, a nők megkérdezése nélkül. Arról ritkán esik szó, hogy a nő mit él át az abortusz után.
Gombaszögön vagyunk, a tavasz illatát érezni a völgyben. Egykor pálos szerzetesek éltek itt, kolostoruk romjait mára belepték a fák, mert a természet közömbös. Vagyis, dehogy, hisz a megmaradt falak mindig beszélnek.
A spárgát úgy is nevezik: a zöldségek királya, a királyok zöldsége. Sokak szerint a legjobb afrodiziákum: egyes országokban a vőlegénynek kötelezően kellett fogyasztania a nászéjszaka előtt. Most finom recepteket hoztunk belőle.
Ary, a fényes szőrű barna lovacska a lovasudvar motorja, Shuri, a szürke szépség pedig a lelke. Ekecsen vagyunk, a Zahira lovasudvarban, a mosolygó napocska benne Csápai Ildikó.
Itt a tavasz, lassan útra kell a fél ország – pakkal, pakk nélkül. Utazás közben is tudni illik, hogy mi illik. Még akkor is, ha éppen nem ismer bennünket senki sem.
Hogy milyen kockázatos világban élünk, arra igazából akkor döbbenünk rá, amikor kitör egy nagyobb vész, például megkergülnek a marhák. Holott a veszélyes anyagok bekerítettek minket. Itt vannak mindjárt az ennivalóink.
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy valaki évekre elveszítse a bátorságát. Olvasónk levele nemcsak a vezetéstől való félelemről szól, hanem arról is, milyen mély nyomot hagyhat a bizalomhiány.
Tetszik vagy sem, a pletyka kultúránk része. Mert bár lenézzük és megvetjük, haszontalan időtöltésnek tartjuk, az utóbbi időben egyre erőteljesebbek a rehabilitációját követelő hangok.
Hogyan építette fel Kinga tudatosan a saját „karrierjét” kapcsolatokon, számításon és szerepjátékon keresztül, miközben emberileg alig változott: végül mindene meglett, csak az őszinte érdeklődés és melegség hiányzott belőle.