Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A hűség kódja egy rejtjeles üzenet. Előre jelzi: ha ezen az úton haladunk tovább, meg fogjuk csalni a párunkat. Mihalec Gábor 7 ilyen hűségkódot állított össze. Hét dolog van, amit mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy velünk biztosan ne történjen meg a hűtlenség.
Mikor más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Írta Novák Zita, a karvai Vidékfejlesztési Középiskola távutas diákja.
Az instamamik és a többi tökéletes feleség le akar nyomni a torkunkon egy szirupos képet az anyaságról. A szülőség nem egyenlő a flottul működő idilli élettel.
A gömöri falfestmények olasz mintákat követnek. Ha pauszpapírra átmásolnánk valamelyik körvonalait, annak pontos mását megtalálnánk Veronában. Ez azt jelenti, hogy itáliai mesterek festették ki a gömöri templomokat freskókkal.
Sokak szerint a tinikor életünk legszebb szakasza. Ám ahogy a tavasz sem csak örömet, meleget hoz, a tinédzserkorban is előfordulhatnak kevésbé örömteli, sőt akár nemkívánatos események.
A PCOS és az IR sokszor kéz a kézben járnak, de az orvosok ma arra hajlanak, hogy valószínűleg az IR alakul ki előbb a betegeknél. Beszélgetés Beátával csendes társairól a mindennapokban.
A Darwin-díjat minden évben odaítélik valakinek – olyan férfinak, aki elveszítette szaporodási képességét. De mit kell tudni a libidóról egyáltalán? És hogyan hat a nőkre?
Annyian keresték már. Hogyan lehet megmaradni egymás mellett évtizedekig, mikor a lángoló szerelem elmúlik, s mi is sokat változunk – sokszor egymás ellenében. Létezik-e egyáltalán jó házasság?
Ez a levél egy férfitól érkezett, aki tanácstalanul figyeli: miért érzik úgy sokan a nők közül, hogy változtatniuk kell a testükön, miközben ő – és sok más férfi is – így is szereti őket. Hogyan lehetséges, hogy a nők önmaguk kritikusaivá válnak, miközben a párjuk számára szépek, szerethetők és elfogadottak?
Minden évben így, ünnepek előtt megfogadom, hogy végre egyszer tökéletes, filmekbe illő karácsonnyal lepem meg a családot. De vajon sikerülhet ez? És sikerülnie kell egyáltalán?
A karácsonyi dekoráció nem csupán arról szól, hogy feldíszítjük a lakást – sokkal inkább egy varázslatos, érzelmekkel teli atmoszférát teremtünk. Nézzük, hogyan varázsolhatunk bensőséges és kreatív karácsonyi miliőt néhány ötletes, saját készítésű dekorációval.
Ma már élő a szándék, amelyik normalizálni igyekszik a pornó fogyasztását; és a pornót a szexuális önkifejezés egyik formájának (!) tartja. Sőt, a szélsőséges feminizmusnak van egy olyan álláspontja, ami szerint a pornó a kulcsa a nők felszabadításának.
Miből tudja meg a szülő, hogy gyermeke serdül? Abból, hogy az addig kedves és kezes kisgyermek számára a szülő egyszeriben kiállhatatlan valaki lesz, akivel már nem lehet beszélgetni. Mit kell tudni erről az érzékeny korról?
Képernyőn kiélt vágyak, avagy mit tesz velünk a pornó? A szexfüggőség és a pornófüggés nem egy és ugyanaz. ezekről kérdeztük Thoma Gábor szexuálpszichológust.
"Karácsonyi ajándék ötleteim: az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség, mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, magadnak tisztelet."