Régóta érezzük már, hogy a világ felbolydult. Bedő Imre most a családok felbomlásáról mesél nekünk, a gyenge alapokra rakott fészekről, valamint arról, visszaállítható-e egyáltalán a nagybetűs Férfi a család élére, vagy pedig egy teljesen új mintát kell kitalálni.
A fodrászt, kozmetikust és manikűröst havonta látogatjuk, de mi a helyzet a lábunkkal? Kocsis Izabella podológus Komárom belvárosában fogadja vendégeit különféle bőr- és körömproblémák kezelésére.
Vége az ünnepeknek, s a mérleg nyelve megint jócskán kibillent, mi pedig kétségbeesünk. A túlsúly nem csupán sokat jelent, egészségügyi kihívás is. Breyer Helga belgyógyásszal beszélgetünk, aki évek óta kutatja a túlsúlyt.
A farsang a maszkabálok ideje. A nő keres, szoknyát, ruhát válogat, kitalálja, mit vegyen fel. Így volt ez mindig. A szorongásunkat próbáljuk oldani a sok vidámsággal. Legyen már vége ennek a sötétnek!
Az interneten mintha visszaforgatták volna az idő kerekét: hetek óta 2016-os trendek tartják lázban a videómegosztókat, a tartalomgyártók pedig sorra posztolják tíz évvel ezelőtti posztjaikat. De honnan került elő pont ez az év, és miért van ilyen jelentős hatással az egész közösségi médiára?
A nők sokszor szoronganak: Jaj, még nincs párom, gyerekem! Márai írta, hogy a nők az igazit keresik, a férfiak pedig azt a hölgyet, akivel együtt lehet élni.
A virtuális szerelem legnagyobb előnye a gyors elérhetőség, valamint az, hogy úgy gondoljuk (gondolják): tulajdonképpen semmi rosszat nem tesznek. Valóban nem?
Szabadon termő növényeink között sok a gyógynövény. Száruk, viráguk, levelük és gyökerük kímélő, nem drasztikus hatóanyagokat tartalmaz, amelyek sok panaszunkat meg tudják szüntetni.
Dom Pierre Pérignon a Champagne régióban található hautvillers-i bencés kolostorban élt. Ő volt az, akinek Franciahonban sikerült valamiféle „pezsgősítés”. Összeállításunk a pezsegő italról.
Sajnos, sokszor sebészek között is beszédtéma, hogy a kiálló kisajkak nem szépek és nőietlenek. Jó volna, ha nőgyógyászati kérdésekben is lenne egy alapműveltségünk.
Téved, aki azt hiszi, hogy a francia nők karcsúságának titka a napi egy doboz Gitane cigaretta és a koplalás. A francia nők élvezik az életet: nem vetik meg a többfogásos menüt, a bort, a pezsgőt, sőt az édességet sem.
Manapság szinte mindennapos dolognak számít, hogy egy férfinak családja, felesége – meg szeretője is van. Vagy a férj elköltözik, aztán alkalomadtán „ágyra jár” a feleségéhez, aki mindezt tűri – és nem válik.
A mai nő erősen spirituálisnak tartja magát, miközben a túlvilággal és magával az ördöggel kacérkodik. Még a szelíd nők jó része is rákeres a horoszkópjára. Az ember ősi vágya, hogy megtudja a jövőt.
A démonok, ördögök a Biblia szerint olyan bukott angyalok, akiket kiűztek a mennyországból, miután fellázadtak Isten ellen. A bukott angyalok vezetője a Sátán. Az ördögűzés nyomába eredtünk.
Szendi Gábor magyar pszichológus. Klinikai szakpszichológusként szorongásos-depresszív betegeket kezel. Most a meddőség lehetséges lelki okairól kérdeztük.
A festők 1910 körül olyan képeket kezdtek festeni, amelyek nem dolgokról szóló képek, hanem maguk a dolgok voltak. Ezt a fajta művészetet absztrakt művészetnek nevezzük.
Ha spiritualizmus, akkor nem tudunk nem beszélni a spiritisztákról és a médiumokról – akik nők voltak. Kopog a szellem, avagy az asztaltáncoltatás története.
Amikor szóba kerül a csontritkulás, elsősorban a változókorban levő nőkre gondolunk. A veszély azonban gyerekkorban is fennáll. Legalábbis erre figyelmeztetnek az orvosok.
Főleg mi, a szebbik nem tagjai vagyunk azok, akik szeretünk ráakaszkodni életünk párjára. Várjuk nagy Ő-t, aki majd megváltoztat mindent. De sokszor éppen ezzel rontjuk el az egészet.
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."