Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A hűség kódja egy rejtjeles üzenet. Előre jelzi: ha ezen az úton haladunk tovább, meg fogjuk csalni a párunkat. Mihalec Gábor 7 ilyen hűségkódot állított össze. Hét dolog van, amit mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy velünk biztosan ne történjen meg a hűtlenség.
Mikor más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Írta Novák Zita, a karvai Vidékfejlesztési Középiskola távutas diákja.
Az instamamik és a többi tökéletes feleség le akar nyomni a torkunkon egy szirupos képet az anyaságról. A szülőség nem egyenlő a flottul működő idilli élettel.
A gömöri falfestmények olasz mintákat követnek. Ha pauszpapírra átmásolnánk valamelyik körvonalait, annak pontos mását megtalálnánk Veronában. Ez azt jelenti, hogy itáliai mesterek festették ki a gömöri templomokat freskókkal.
Sokak szerint a tinikor életünk legszebb szakasza. Ám ahogy a tavasz sem csak örömet, meleget hoz, a tinédzserkorban is előfordulhatnak kevésbé örömteli, sőt akár nemkívánatos események.
Egy új élet érkezése mindig különleges esemény a családban – legyen első, második vagy akárhányadik a sorban. Az asztrológia is régóta foglalkozik a szülő–gyermek kapcsolattal, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mit árulhat el gyermekünk csillagzata!
A bódvavendégi betlehemes egyik legkülönlegesebb eleme a viselet, mely több generáción keresztül formálódott. A négy pásztor fehér vászonnadrágot és lobogó ujjú inget visel, derékban színes (piros vagy zöld) szalaggal megkötve.
Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk: a segítség mértékét a boríték vastagsága vagy az átutalás összege határozza meg. A valódi adakozás nem a pénzzel kezdődik. A lényeg sokkal mélyebb: az, hogy látjuk-e a másik embert.
Agatha Christie kedvenc detektívje, Poirot csak azután hajlandó kiszállni egy kis karácsonyi nyomozásra a huzatos angol kastélyokba, ha előzőleg biztosítják arról, hogy van olajtüzelésű központi fűtés. Van éjféli mise, másnap hagyományos karácsonyi ebéd gyilkossággal a hóban... Mi történhetett? Lássunk egy részletet a novellából!
Nem én lennék, ha nem próbáltam volna ki idén a szaloncukor elkészítését otthon a konyhámban. Először is a régmúltat akartam kicsit megidézni, ezért két retró receptre esett a választásom.
Édes ünnepek: hagyományos és mentes tortareceptek karácsonyra! Ezeket a tortákat azért gyűjtöttük össze, mert mindegyikük ünnepi hangulatot idéz. A glutén- és laktózmentes változat pedig egy kis figyelmesség azok felé, akik ételérzékenység mellett is szeretnének ünnepi finomságot enni.
A karácsony színe a piros, a zöld és az arany örök hármasa. Vagy mégsem? A legújabb trendőrület szerint minden, amit eddig hagyományos karácsonyi színpalettaként ismertünk, a Ralph Lauren üzletlánc nevét viseli.
"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben."