Magyarok vagyunk, de még magyar településen élve sem tudjuk elkerülni, hogy ne beszéljünk szlovákul. Többségében ösztönös fordítók vagyunk. Ez volt a legérdekesebb dolog, amit Hizsnyai Tóth Ildikótól hallottunk a vele készített interjú során.
A szupermodellek, akik a korábbi ismeretlen címlaplányokkal szemben világhírű sztárokként jártak-keltek, tízezer dollár alatt ki sem keltek az ágyból. Írásunk a szépségekről.
Az utóbbi időben csökkent a marhahús népszerűsége, pedig éppen a fontos tápanyagai miatt nem lenne szabad teljesen kiiktatni az étlapunkról. Konyharovatunkban ezúttal finom marhahússzeletek készültek.
1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén...
A hűség kódja egy rejtjeles üzenet. Előre jelzi: ha ezen az úton haladunk tovább, meg fogjuk csalni a párunkat. Mihalec Gábor 7 ilyen hűségkódot állított össze. Hét dolog van, amit mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy velünk biztosan ne történjen meg a hűtlenség.
Mikor más boldogok a másik oldalukra fordulnak, én hajnali hatkor már autóba pattanok, hogy odaérjek csengetésre. Írta Novák Zita, a karvai Vidékfejlesztési Középiskola távutas diákja.
Az instamamik és a többi tökéletes feleség le akar nyomni a torkunkon egy szirupos képet az anyaságról. A szülőség nem egyenlő a flottul működő idilli élettel.
A gömöri falfestmények olasz mintákat követnek. Ha pauszpapírra átmásolnánk valamelyik körvonalait, annak pontos mását megtalálnánk Veronában. Ez azt jelenti, hogy itáliai mesterek festették ki a gömöri templomokat freskókkal.
Sokak szerint a tinikor életünk legszebb szakasza. Ám ahogy a tavasz sem csak örömet, meleget hoz, a tinédzserkorban is előfordulhatnak kevésbé örömteli, sőt akár nemkívánatos események.
A sokgyerekes szülők leghőbb kívánsága, hogy gyermekeik ne rivalizáljanak, hanem szeressék és elfogadják egymást. Hogyan kerülhető el neveléssel a versengés? Hogyan érhetjük el, hogy akkor is kedveljék egymást, amikor mi már nem leszünk?
Barátom végre rászánta magát, hogy valakivel megossza élete egyik, ha nem „a“ legfontosabb eseményének titkát, mely eddig belülről emésztette a lelkét. Mivel könnyedebb tollú írónak vél, mint magát, engem kért meg, hogy mindazt, mit elmesél, vessem papírra maradandó emlékként.
Végy egy szép, termetes sütőtököt, két bársonyos, piros almát, néhány vöröshagymát, szóló szőlőt, csengő barackot s mindent, mit a föld terem, és vágj hozzá – jó képet. A festményt Giuseppe Arcimboldo készítette munkaadójáról és mecénásáról.
A kevesebb napfény, a hideg időjárás és rideg körülmények miatt az embereket már nagyon régóta foglalkoztatja, hogy miként együnk és hogyan főzzünk a zord hónapok alatt. Cikkünkben eláruljuk, miként használhatjuk a keleti tudást nagyanyáink praktikáival!
Könyv kell, hogy a hosszú órák unalmát elűzzük. De megteszi pár képesújság is. Akinek ez sem elég, vegyen egy szép füzetet meg egy könnyen író tollat, és írjon! Elmondjuk, hogyan kell remekművet írni!
A probléma nem a nyár beköszöntével kezdődik. A vezető tünet a küllem valamilyen képzelt hiányosságával való állandó foglalkozás. Az olvasónak persze nem a pszichológus ugrik be először mint lehetséges segítség, hanem a plasztikai sebész.
Egy tengerentúli ismerősöm mesélte, hogy Amerikában január elején tömegesen viszik vissza az emberek az üzletekbe a karácsonyi ajándékokat. Nem azokat, amiket maguk vásároltak, hanem azokat, amelyeket mások vettek nekik.
Alig csitultak el a Covid–19-világjárvány okozta aggodalmak, a nyár végétől a szakemberek egy újabb vírusjárvány kitörésének veszélyére figyelmeztetnek. Mi az a mixomatózis?
Manapság egy-két kattintással bármit megvásárolhatunk. De mikor fogjuk ezt a sok holmit valóban használni? Létfontosságú volt a termék, vagy csak a pillanat hevében vettük meg? A low buy szemlélet segíthet a válaszban.