Régóta érezzük már, hogy a világ felbolydult. Bedő Imre most a családok felbomlásáról mesél nekünk, a gyenge alapokra rakott fészekről, valamint arról, visszaállítható-e egyáltalán a nagybetűs Férfi a család élére, vagy pedig egy teljesen új mintát kell kitalálni.
A fodrászt, kozmetikust és manikűröst havonta látogatjuk, de mi a helyzet a lábunkkal? Kocsis Izabella podológus Komárom belvárosában fogadja vendégeit különféle bőr- és körömproblémák kezelésére.
Vége az ünnepeknek, s a mérleg nyelve megint jócskán kibillent, mi pedig kétségbeesünk. A túlsúly nem csupán sokat jelent, egészségügyi kihívás is. Breyer Helga belgyógyásszal beszélgetünk, aki évek óta kutatja a túlsúlyt.
A farsang a maszkabálok ideje. A nő keres, szoknyát, ruhát válogat, kitalálja, mit vegyen fel. Így volt ez mindig. A szorongásunkat próbáljuk oldani a sok vidámsággal. Legyen már vége ennek a sötétnek!
Az interneten mintha visszaforgatták volna az idő kerekét: hetek óta 2016-os trendek tartják lázban a videómegosztókat, a tartalomgyártók pedig sorra posztolják tíz évvel ezelőtti posztjaikat. De honnan került elő pont ez az év, és miért van ilyen jelentős hatással az egész közösségi médiára?
A nők sokszor szoronganak: Jaj, még nincs párom, gyerekem! Márai írta, hogy a nők az igazit keresik, a férfiak pedig azt a hölgyet, akivel együtt lehet élni.
A virtuális szerelem legnagyobb előnye a gyors elérhetőség, valamint az, hogy úgy gondoljuk (gondolják): tulajdonképpen semmi rosszat nem tesznek. Valóban nem?
Szabadon termő növényeink között sok a gyógynövény. Száruk, viráguk, levelük és gyökerük kímélő, nem drasztikus hatóanyagokat tartalmaz, amelyek sok panaszunkat meg tudják szüntetni.
Dom Pierre Pérignon a Champagne régióban található hautvillers-i bencés kolostorban élt. Ő volt az, akinek Franciahonban sikerült valamiféle „pezsgősítés”. Összeállításunk a pezsegő italról.
A lakosság háromnegyede elmondhatja, hogy van valamilyen érrendellenessége. A tágulatokért, szűkületekért sokan „sokat” tesznek, ám vannak olyan elváltozások is, amelyek életmódunktól függetlenek.
Kováč Zsófiát második gyermeke megszületése után hormonreceptor-pozitív mellrákkal diagnosztizálták. A sebészi és az onkológiai kezelések után hormonterápiát kapott, amitől szinte azonnal változókorba lépett.
A várandósság és a szülés csodálatos, ámde korántsem egyszerű időszak a nő életében. Sokan csak a baba érkezéséig tartó hónapokra koncentrálnak, pedig mind a szülésre, mind a gyermekágyi időszakra fontos a megfelelő testi és lelki felkészülés.
A 18. század jelentős Anglia művészetében. Sokan elkezdtek érdeklődni a festők munkája iránt, új művészeti társaságok alakultak. Ismerjük meg a korszak néhány híres alkotását!
Nagy Anna Párkányban született, Magyarországra ment férjhez, van egy 17 éves fia. Módszerével (Yogasecrets The Method) és új hullámos budapesti stúdiójával ma Magyarország egyik legismertebb jógaoktatója.
Júniusban ki ne szeretne főzni? A piacot járni ilyenkor kész öröm: szinte beleharapnánk a ropogós salátákba, és az asztalt friss, tarka virágokkal díszítenénk.
Az ember születése óta magába szeretné szívni a szépet. Megragadni, valamilyen módon rögzíteni. Hiszen ebből táplálkozik a lelkünk, az érzékeink. A kérdés: hol és hogyan tehetünk szert szépségre, szép élményekre?
Kíváncsi vagy, mit üzennek a csillagok? Olvasd el júniusi horoszkópodat, így biztos lehetsz benne, hogy semmi sem marad titokban előtted. Láss bele a jövőbe!
Anna korszakalkotó jógastílust hozott létre, segítségével közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Honnan indult? Hogyan tud helytállni vállalkozóként nap mint nap, és miben rejlik a jóga fergeteges sikerének titka? Ilyeneket kérdeztünk tőle.
"Az ünnep szentsége felvizeződik, ha nem vigyázunk. Meg kell tanulnunk a karácsonyt, ha annyi mást elvesztettünk is az évek sodrában, tündököljön ez az ünnep a régi fényben, bármennyi kétely is támadt ránk útközben."